A dohánybeváltó hivatalokról

Mivel a dohánygyártás 1851 óta állami monopólium, a termesztés is állami engedélyhez kötött, gondolhatnánk, hogy mint ilyennek, a működése sokkal jobban dokumentált, mint a magángyáraké, vállalkozásoké. Igaz, hogy sok forrás áll rendelkezésre, az archívumok adatbázisai ezerszám adják ki a találatokat, csak nem mindegy, hogy mit.

 

A dohánygyárak történetét sem volt könnyű felgombolyítani, ám a dohánybeváltók esetében a kutatás még nagyobb falakba ütközik. Kezdve azzal, hogy a különböző forrásokban ellentmondásos információk és adatok vannak. Azt hihetnénk, hogy egy-egy kisebb vidéki település, melynek a múltjában nagy jelentőségű volt egy több száz embert foglalkoztató dohánybeváltó, legalább megőrzött erről valami emléket. Sajnos az érintett települések leírásai, honlapjai legjobb esetben is épphogy csak megemlítik, hogy létezett ilyesmi.

 

Némelyek közölnek egy-egy – többnyire – téves évszámot a beváltó működésével kapcsolatban, de bővebb információt nemigen találni. A valaha szebb napokat látott épületeket bezárásuk után nem hasznosították újra, többségük romokban hever, és jó párat a földdel tettek egyenlővé, eltűntetve ezzel egy fontos mezőgazdasági ágazat helyi emlékeit.

 

A számtalan korabeli újságcikk a tapasztalatok szerint két részre osztható. Az 1945 előttiekben a dohánybeváltókról akkor adtak hírt, amikor megkezdődött a „szezon” és több napilap és közlöny is felsorolta, hogy melyik beváltónál melyik napon kezdődik a megtermelt dohányok átvétele.

 

Debreceni dohány

Ami ennél fontosabb, hogy a beváltók vezetősége, illetve a hivatalos személyzet szerencsére elég jól rekonstruálható még száz év távlatából is. Magyarország tiszti cím- és névtára 1873-1944-ig tartalmaz alapos információkat a tisztviselőkről, neveik a honlapon minden dohánybeváltónál külön gyűjtve megtalálhatók. (Az alábbi évekre vonatkozó kötetek hiányoznak: 1874, 1876-78, 1880-83, 1885, 1919-26, 1930, 1933-34, 1939).

 

Ugyan nagy munkának, de azért egyszerű feladatnak tűnt évről évre kigyűjteni a neveket, amiből megtudható lesz, hogy valaki mettől meddig tevékenykedett egy adott helyen. Ezzel szemben borzasztó kavalkádra derült fény. Azt várnánk, hogy egy jól bevált vezető hosszú évekig, évtizedekig vezet egy intézményt, hiszen így ismerheti meg/ki a beosztottjait, kollégáit, az adott település jellemzőit, a hivatalhoz tartozó falvak, termelők milyenségét, a velük kapcsolatban felmerülő esetleges problémákat.

 

Ennek ellenére az látható, hogy valaki, aki hosszú időre tervezett a Dohányjövedéknél, mire gyakornokból vezető lett, gyakorlatilag az ország összes beváltó hivatalát és dohánygyárát végigjárta, és körülbelül mindenki mindenkivel dolgozott együtt pályafutása során. Az is kitűnik, hogy amolyan dohánybeváltós dinasztiák is születtek, valószínűleg az állásukkal elégedett apák így vagy úgy fiaikat is betuszkolták a jövedékhez. Hosszú út, évekig tartó gyakornokság vezetett egy jobb pozícióig, de úgy tűnik, sokan kitartottak.

 

Hogy mi értelme volt a rengeteg áthelyezésnek, az rejtély. De ezek többsége is nyomon követhető, mert a Pénzügyi Közlöny közzétette nem csak az áthelyezéseket, de a kinevezéseket, eltérő pozícióba vagy fizetési kategóriába való átsorolásokat is.

 

Kapadohány

Mindezen adatok ellenére néhány ellentmondás is kitűnt. Például míg a Pénzügyi Közlöny közöl egy áthelyezést, a tiszti névtárban nem jelenik meg ez a változás. Ennek oka, hogy amíg a hatalmas adatmennyiséget évente összeállították, a több mint ezer oldalas kiadványokat a nyomdában kiszedték és kinyomtatták, az nem öt perc volt. Az ez idő alatt történt változások pedig már csak a következő évi kiadványban jelentkeztek. Az ilyen „hibák” ellenére is viszonylag pontosan tudható, ki, mikor, hová vándorolt.

 

A beváltók területén történő építkezésekre mindig állami pályázatokat írtak ki, pontosan megjelölve, hogy milyen határidőig minek kell épülnie, és a különféle munkákra (kőműves, ács, asztalos, stb.) mennyi az előirányzott összeg, amiből ki kell jönnie. Általában a Vállalkozók Lapja és az Építő Ipar című lapokban jelentek meg a felhívások, melyekre várták a vállalkozók jelentkezését, leszögezve, hogy a legolcsóbb, vagy a legkedvezőbb ajánlatot fogadják el.  Ezekből megtudható, mikor, hol, mi épült, újult, bővült, vagy mit bontottak le. Ne csak grandiózus dolgokra, raktárépületre, tiszti lakásra gondoljunk, még a deszkakerítés cseréjét, új munkás-árnyékszék építését is megtalálhatjuk, a lehetséges költségeket krajcár, fillér pontossággal megadva.

 

Sajnos a beváltók hétköznapi életéről nem sok szó esik. Hogy hány munkás milyen körülmények között dolgozott, vagy egy-egy beváltó hivatal a szezonban mennyi dohányt vett át, arról nem igen akad hír.

 

Kerti dohány

Ezzel szemben pont ilyesmiket találunk a háború utáni cikkekben. No, nem „információt”, sokkal inkább rizsát. Demagógiát, sztahanovista propagandát, handabandát. Boldogságtól kicsattanó munkások nyilatkoznak, hogy minden mennyire szuper, épül az ország, gazdagszik a kisember. Önfeláldozó vállalásokról kapunk hírt: X beváltó munkásai vállalták, hogy a szezonban megkétszerezik munkájukat, és kétszerannyi dohányt vesznek át. Vajon az ujjongó olvasótáborból bárki feltette-e a kérdést, hogy ha a beváltó körzetében termett összesen teszem azt 10 tonna dohány, akkor a lelkes munkásság hogyan fog átvenni 20 tonnát? Ez persze már senkit nem érdekelt, mert olyan jól hangzott. Tudjuk, hogy még a disznó is annyit fialt, amennyi az aktuális előirányzat volt…

 

Aztán a további lényeges információk: kitették Sztálin elvtárs fényképét, élénkül a mozgalmi élet, kiből lett párttag, megmérkőznek a focicsapatok, szerepel a dalárda, a munkásasszonyok egyforma piros ruhát csináltattak a május 1-i felvonulásra, stb. És ezekkel be is zárult a kör, elapadt az információs csap. A közelmúlt hírei között szó nem esik arról, hogy sorra zárták be a beváltókat, mégis melyiket mikor? Mi lett velük azóta? Mintha csak nem is léteztek volna.

 

Csupán néhány kirívó eset van, ahol egy-egy lelkes helytörténész fontosnak érezte, hogy megemlékezzen a település egykori életét nagyban meghatározó dohánybeváltó működéséről. Ilyen példa Nagyatád esetében Hauptman Gyöngyi, Érmihályfalvával kapcsolatban Sötő Éva és Kovács Rozália írása.

 

Szegedi rózsa dohány, 1899.

A megtermelt dohányt a gazdák maguk szüretelték, törték, és leggyakrabban otthon szárították, csak azután szállították be a beváltóba. Ott nem csak az egyes bálák súlyát, de tartalmuk minőségét is figyelembe vették a kifizetéskor. A dohányjövedék minden évben közzétette, hogy az egyes körzetekben mikor kezdődik meg a beváltási időszak (általában december és február között). Bizonyos fajta leveleket zölden vettek át, és a beváltóban szárították, fermentálták.

 

A Magyarországon termett dohány jelentős részét az osztrák jövedék vásárolta fel, így már a magyar monopólium bevezetése előtt szükséges volt hivatalos, szervezett formát adni ennek az ügyletnek. A „beváltás nagyobb mérveket nyert 1844. évben, s e végre Pesten, Aradon, Debreczenben, Tolnán és Szegeden fő-, Apátfalván, Nagykárolyban s Nyírbátorban pedig fiók-beváltó hivatalok állíttattak fel.”

 

A Juhász Árpád által nemesített Szabolcsi dohánytő, 1926.

 

„…olly hivatalok voltak Pest, Tolna, Szeged és Debreczen városokban, mellyek a környékező vidékekre részint a dohány megvevése, részint a termesztőknek adott oktatás által hatottak. Akkor a hivatalok a dohányt csak tavasszal vették által; miután azonban a termesztők előbb is szorultak előlegezésekre, a beváltó tisztek velök még az esztendő lefolyta alatt szerződéseket kötöttek, és nekik azokra pénzt előlegeztek. Ezen szerződések, amennyire ismerjük, csaknem általánosan az átvételkor meghatározandó árakra szóltak, mellyek azután az aratás bevégzése után mintegy januáriusban meghatároztattak, miután már a termés eredménye, a gabonaárak és dohánylevelek mineműsége tudva voltak. Amennyiben az akkori dohánybeváltó-hivatalok felőli közlemények igazak, úgy látszik némi patriarchális összeköttetés létezett ezek és a termesztők között: legalább az öregebbek közőlök emlékeznek még azon időrül és több akkori tisztek nevei még most is emlékezetükben élnek.” – írta a Budapesti Hiradó 1846-ban.

 

Tiszai dohány

1848-ban a Közlöny az alábbi tájékoztatást adta: „A' csász. kir. dohánygyári igazgatóság 1848-ik évi augustus 4-ről 1223. v. p. sz. a. kelt rendelvénye folytában, valamennyi a’ dohánytermesztőkkel termésük általvétele végett fennálló szerződések a’ lekötött időfolyamatban teljes erejökben maradnak, így tehát azon termesztőknek továbbá is a’ szerződött előpénzek a’ pesti, tolnai, szegedi, aradi és debreczeni cs. kir. dohánybeváltó hivataloknál kiszolgáltatandnak, és e’ dohánylevelek szerződött időre általvétetendnek. Ellenben egyéb nem szerződött felektől ez idei dohánytermésből csak akkor és annyi dohány a’ fennemlített beváltóhivataloknál közbeváltás útján vásároltatni fog, a’ mennyit a’ fennemlített dohánygyári igazgatóság üzlete szükségei fedezésére megkívántatónak elismerend. A’ csász. kir. dohánybeváltó hivatalok igazgatóságától. Kelt Pesten September 1-jén 1848.”

1851-től rengeteg szerveznivaló akadt, egy teljes iparágat kellett megteremteni, kialakítva annak minden részletét. 1852. november 11-én a Pesti Napló beszámol arról, hogy „a dohánybeváltással s dohánytermelés technikai vezetésével egybekötött ügyeket Magyarországon és a temesi Bánátban, a dohánygyárak igazgatójának főfelügyelése alatt vezeti a főpénzügyi tanácsosi czim- és ranggal alkalmazott főtisztviselő Pesten, s az ennek alája rendelt, pénzügyi tanácsosi czimet és rangot viselő felügyelők, kiknek hivatalhelyök Pesten, Tolnán, Temesvárott és Marosvásárhelyett; végre a felügyelőkül működő, pénzügyi titkári czim- és ranggal alkalmazott felügyelősegédek Szegeden és Debreczenben. A dohánylevelek átvételére s azoknak az illető gyárakba küldésére tíz be váltóhivatal létezik tizenhárom fiókállomással és pedig: a pesti beváltóhivatal, az ipolysági, szellyei és hatvani fiókokkal; szolnoki beváltóhivatal; aradi bev. hivatal, a szegedi, csabai s apátfalvai fiókokkal; debreczeni bev. hivatal a rakamazi és n.kállói fiókokkal; nagykárolyi bev. htal; naményi bev. hivatal a tárkányi és nyírbátori fiókokkal; tolnai bev. htal; baresti bv. htal a nädelitzi fiókkal; temesvári bev. htal a palánkai és becskereki fiókokkal, s marosvásárhelyi beváltóhivatal.” 

 

Virginia dohány

A dohánybeváltó felügyelőség feladata volt a kerületében lévő dohánybeváltó hivatalok és beváltó bizottságok működésének felügyelete és ellenőrzése. A tevékenység a kincstár számára való dohánytermelés engedélyezését, a termesztési folyamat ellenőrzését és a beváltást foglalta magába. A felügyelőség közvetlenül a Dohányjövedéki Központi Igazgatóságnak, közvetve pedig a Magyar Királyi Pénzügyminisztériumnak volt alárendelve.

 

A dohánybeváltó-felügyelők folyamatosan figyelemmel kísérték a termesztést. Kötelesek voltak gondoskodni a dohány fajtatisztaságáról, ellenőrizték a szántóföldi munkák elvégzését és előzetes felmérést végeztek az egyes gazdáknál termő dohányról. Ezért a beváltás idejére pontosan meg tudták ítélni, hogy melyik termelőtől milyen minőségű és főleg mekkora mennyiségű dohány várható.

 

Emlékbe eltett dohánytermés

 

A beváltást megelőzően a kijelölt termelőknél beváltási „mintacsomókat” készítettek, amiket a hivatal székhelyén felülvizsgáltak és egyben lehetőséget biztosítottak az uradalmi dohánykertészek képviselőjének és az egyéni termelőknek a mintacsomók megtekintésére. Ennek során útmutatást adtak a termelőknek a simítási, osztályozási és csomózási munkálatok elvégzéséhez. A mintacsomókat ezután lezárták, hitelesítették és a beváltás befejezéséig megőrizték.

 

Taktaharkány község - Harkányi János termése
1909. évi termés, beváltatott Rakamazon 1910. január

A dohánybeváltás termelőnkénti sorrendjéről és időpontjáról az uradalmakat közvetlenül, a kistermelőket a községi elöljáróságok útján értesítették.

 

Ha valamely termelő a felmért mennyiségnél kevesebbet szállított be, a dohánybeváltási felügyelő köteles volt értesíteni a pénzügyőri biztost, aki nyomozást indított az eltérés okainak felderítésére.

 

Nem sok idő telt el, mire újabb változtatás vált szükségessé. 1864. május 1-től „a pénzügyministerium a magyar- s erdélyországi dohánybeváltó-hivatalok szervezetében némi változtatásokat tett, mely szervezet f. hó 1-seje óta a következő: 5 felügyelő-, 10 kerületi-, és 17 fiókhivatal. A pesti felügyelőséghez a pesti és szolnoki kerületi- és a kápolnai, jászkiséri és tiszaroffi fiókhivatalok; az aradihoz az aradi és csabai kerületi és az apáthfalvai s marosvásárhelyi fiókhivatalok; a szegedihez a szegedi és nagybecskereki kerületi- és a temesvári, zsombolyai és csongrádi fiókhivatalok; a tolnaihoz a tolnai és barcsi kerületi és a szuloki és nedelitzi fiókhivatalok, végre a debreceni felügyelőséghez a debreceni és vásárosnaményi kerületi s a nagykállói, rakomázi, nagykárolyi, nagytárkányi és nyirbáthori fiókhivatalok tartoznak.”

 

Magyar rendszerű dohánypajták a Debrecen-Pallagi Dohánykísérleti Állomáson, 1898

„Tekintettel azonban arra, hogy a kerületi és fiókhivatalok feladatai ugyanazok voltak, és hogy több fiókhivatal kiterjedtebb dohánytermeléssel bírt mint sok kerületi hivatal, mert továbbá a szükséges ellenőrzés elveivel meg nem egyezett, hogy nagyobb dohányanyag mennyiség és annak kezelése egyetlen egy egyénre bízassék. Ő Felsége a p. ü. minister előterjesztésére 1869. évi márczius 22-ről kelt legfelsőbb elhatározásával megengedte, hogy a m. kir. dohánybeváltó hivataloknak kerületi és fiókhivatalok szerinti megkülönböztetése megszüntessék. A beváltó felügyelőségek és hivatalok az újjászervezés alkalmával következőleg osztottak be:

A pesti felügyelőség alatt állottak a pesti, kápolnai, szolnoki, tiszaroffi, jászkiséri dohánybeváltó hivatalok, és a füzesgyarmati, csetneki, jánosházai, kapuvári, érsekujvári beváltó bizottságok.

Az aradi felügyelőség alatt az aradi, apátfalvai, maros-vásárhelyi, [békés]csabai beváltó hivatalok és a fogarasi, sepsi-szent-györgyi, [új]kigyósi bizottságok.

A debreczeni felügyelőség alatt a debreczeni, nyíregyházai, rakamazi, nagylétai, vásáros-naményi, nyírbátori, nagy-tárkányi, nagy-károlyi beváltó hivatalok és az érmihályfalvai, porcsalmai bizottságok.

A tolnai felügyelőség alatt a tolnai, barcsi, szuloki és nedeliczi beváltó hivatalok.

A szegedi felügyelőség alatt a szegedi, temesvári, zsombolyai, [kiskun]félegyházai, csongrádi, csányi, nagy-becskereki, csókai, és palánkai beváltó hivatalok.

Összesen tehát 41 beváltó állomás állíttatott fel. Ugyancsak az újjászervezés alkalmával minden felügyelőség élére egy rendes felügyelő neveztetett ki. A beváltó hivatali ellenőrökkel szintén nem találkozunk többé és a beváltó hivatalok vezetésével vagy egy kezelő, vagy egy idősebb hivataltiszt bízatott meg.” (Natorp-Bálványi, 1896)

„A kapuvári, jánosházai és nedeliczi dohánybeváltási körzetekben a dohánytermelés az 1883. évtől kezdve a dohányjövedéki szabályok 4. és 66. §-ai alapján az 1883. évtől kezdve be lett szüntetve.” (Pénzügyi Közlöny)

 

Dohánybeváltás, 1928.

„Tekintettel arra, hogy a dohánybeváltó felügyelőségek teendői az 1887. évi XLIV. törvényczikk rendelkezései folytán tetemesen megszaporodtak, nemkülönben arra, hogy a felügyelőségek beosztása nem volt megfelelő és egyesek oly nagy kerülettel bírtak, hogy az előírt teendőket alig, vagy csak a legnagyobb nehézségekkel voltak képesek teljesíteni; egyrészt azért, hogy az administratio helyesebben keresztül vezettethessék, másrészt azért, hogy a felügyelőségek jobb területi beosztást nyerjenek, az 1890-ik évben a felügyelőségek nemcsak új területi beosztást nyertek, de azok száma ötről hétre emelkedett fel, a tolnai felügyelőség beszüntetett és az oda tartozott hivatalok a budapesti dohánybeváltó felügyelőséghez csatoltattak.

A felügyelőségek jelenlegi székhelyei Budapest, Arad, Debreczen, Miskolcz, Nyíregyháza, Szeged, Szolnok és az egyes felügyelőségekhez következő hivatalok s bizottságok tartoznak:

A budapestihez a budapesti, faddi, barcsi, szuloki és érsekujvári dohánybeváltó hivatalok.

Az aradihoz az aradi, békéscsabai, battonyai, zsombolyai, temesvári dohánybeváltó hivatalok, valamint a fogarasi és marosvásárhelyi dohánybeváltó bizottságok.

A debreczenihez a debreczeni, hajdúdorogi, nagylétai, érmihályfalvai és nagykárolyi dohánybeváltó hivatalok, valamint a csengeri dohánybeváltó bizottság.

A miskolczihoz a miskolczi, kápolnai és rakamazi dohánybeváltó hivatalok, és a csetneki dohánybeváltó bizottság.

A nyíregyházaihoz a nyíregyházai, nyírbátori, vásárosnaményi, kisvárdai és nagytárkányi dohánybeváltó hivatalok.

A szegedihez a szegedi, félegyházai, csányi, csongrádi, csókai és nagybecskereki dohánybeváltó hivatalok.

A szolnokihoz a szolnoki, tiszaroffi és jászkiséri dohánybeváltó hivatalok, valamint a jászberényi dohánybeváltó bizottság.” (Natorp-Bálványi, 1896)

 

Száradó dohányfüzérek

Az első világháború után jelentős kár érte a dohányjövedéket. A Budapesti Hírlap 1919. november 28-i cikkében írt a fosztogatásokról. „Hivatalosan megállapították, hogy a megszálló román csapatok újabban a dohánybeváltó hivatalok raktáraiból a következő mennyiségeket szállították el: a debreceni dohánybeváltó hivatalból 109.850 métermázsa, a nagylétai dohánybeváltó hivatalból 88.100 métermázsa, a polgárdi dohánybeváltó hivatalból 265.200 métermázsa, a mezőkövesdi dohánybeváltó hivatalból 509 métermázsa, a szolnoki dohánybeváltó hivatalból 1.300.000 métermázsa, a jászkiséri dohánybeváltó hivatalból 7574 különböző mennyiségű nyersdohányt Az elszállított dohánynemű értéke métermázsánként 2000 korona alapár mellett 55.115.680 koronát tesz ki. Mivel a hivatalos megállapítás szerint „újabban" vitték el a lovagias románok ezt a dohánymennyiséget, kétségtelen, hogy már régebben is jól teletömték magukat a mi dohányunkkal és így a dohányunk elszállításával ötvenöt millió koronánál jóval nagyobb kárt okoztak nekünk.”

 

Az I. világháború utáni területvesztésekkel az aradi, csókai, érmihályfalvi, érsekújvári, fogarasi, marosvásárhelyi, szatmárnéti, temesvári, zsombolyai beváltók az új országhatáron kívülre kerültek.

 

1923-tól újabb jelentős változás lépett életbe, melyről a Pénzügyi Közlöny október 10-én tájékoztat: „(Hirdetmény.) A magyar királyi dohánybeváltó felügyelőségek működését 1923. évi november hó 1-vel beszüntetem. A m. kir. dohánybeváltó hivatalok teendői közül a dohánybeváltó hivatalok ellenőrzésére, nemkülönben a dohánytermelés körüli szabálytalanságok megtorlására vonatkozó teendőket és hatáskört a m. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság hatáskörébe utaltam, míg a m. kir. dohánybeváltó hivatalok többi teendőinek ellátásával a körzetek szerint illetékes m. kir. dohánybeváltó hivatalokat bíztam meg.”

 

Dohányszárítás Tiszaalpáron

 

1927-ben új beváltó kezdte meg a működését Nagydorogon, illetve a Budapest belvárosában már nagyon útban lévő Baross utcait kitelepítették Kőbányára, a Jászberényi út szomszédságába.

 

Az elcsatolt területeken is létesültek új beváltó hivatalok az új állami vezetések alatt: Beregszászon, Komáromban, Léván, Losoncon, Nagyszöllősön, Rimaszombaton, Szászlekencén, Újvidéken. Az 1938-1941 között visszakapott területekkel ezek is visszakerültek Magyarországhoz, igaz, a címtárban nem mindegyiket találjuk meg. Beregszász, Komárom, Léva és Rimaszombat 1940-44 között, Újvidék 1942-44 között, míg Losonc és Nagyszöllős csak 1940-ben, Szászlekence csak 1941-ben található a működő beváltók listáján. Ezek a II. világháború után ismét más országokhoz kerültek.

 

1935-ben átfogó felújításokba kezdett a dohányjövedék a beváltók területén. Versenytárgyalást hirdettek különféle felújítási munkálatokra a mezőkövesdi, kisvárdai, nagylétai, nyíregyházi, polgári, nagydorogi és vásárosnaményi beváltók telepein.

 

A dohánybeváltók 1945 utáni élete, szervezete homályba vész. A vezető tisztviselőkről, pardon, elvtársakról már nincsenek fellelhető listák, névjegyzékek. Ahogyan a gyárak, úgy a beváltók is a Magyar Dohányipar alegységei lettek. Működtek a szocialista ipar részeként, melyik meddig. Legtöbbjüknek a rendszerváltás hozta el a zárórát. A privatizáció esetükben azt jelentette, hogy valaki az ingatlant megszerezte, a beváltót bezárta, aztán a területekkel, épületekkel nem lett semmi, sínylődnek, pusztulnak.

 

 

Magyarországon működött dohánybeváltók:

 

Alvincz (Vinţu de Jos, Románia) ~1871~1885.

Apátfalva (Csongrád megye) ~1844-1889.10.31.

Arad (Arad, Románia) 1844-2008.
Baja (Bács-Kiskun megye) ~1851~? 

Balassagyarmat (Nógrád megye) ~1882-1884.

Barcs (Somogy megye) ~1852-1918.

Battonya (Békés megye) 1886~1984/88?

Békéscsaba (Békés megye) 1851~1975.

Beregszász (Берегове, Ukrajna) 1922~1995.
Bogdány (ma Nyírbogdány, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1855~?

Budapest – Császári és Királyi Dohánybeváltó, Só tér 4. ~1823~1874.

Budapest – Dohánybeváltó Főfelügyelőség, Rigó utca 3. ~1868-1927 (1943).

Budapest – Tárna utca 1-3. 1927-1993.

Csany (ma Csanytelek, Csongrád megye) ~1851-1897.07.31.

Csap (Чоп, Ukrajna) ~1938~1943.

Csenger (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1873~1895.

Csetnek (Štítnik, Szlovákia) ~1851~1895.

Csóka (Општина Чока, Szerbia) ~1851~1999.

Csongrád, Szegedi út 15. (Csongrád megye) ~1851-1916.06.30.

Debrecen (Hajdú-Bihar megye) 1844~1992.

Dunaföldvár (Tolna megye) ~1851~1865.
Előpatak (Vâlcele, Románia) ~1851~1865.

Érmihályfalva, Strada Fabricii (Valea lui Mihai, Románia) ~1865~1970.

Érsekújvár (Nové Zámky, Szlovákia) ~1851~1945.

Fadd (Tolna megye) ~1851~1993.

Fogaras (Făgăraș, Románia) ~1851~1918.

Füzesgyarmat (Békés megye) ~1871.

Hajdúdorog (Hajdú-Bihar megye) 1886-1969.

Hatvan (Heves megye) ~1851~1865.

Hódmezővásárhely (Csongrád megye) ~1879~
Ipolyság (Šahy, Szlovákia) ~1851~1865.

Jánosháza (Vas megye) ~1851-1883.

Jászberény (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 1880~1981.

Jászkisér (Jász-Nagykun-Szolnok megye) ~1851~1978.

Kápolna (Heves megye) ~1851~1998.

Kapuvár (Győr-Moson-Sopron megye) ~1851-1883.

Kassa (Košice, Szlovákia) ~1938~1943.
Kis-Czell (Celldömölk, Vas megye) ~1851~1868.

Kiskunhalas (Bács-Kiskun megye) 1947~1994.

Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun megye) ~1851~1998.

Kisvárda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1880~1994.
Kolozsvár (Cluj-Napoca, Románia) ~1851~1865.

Komárom (Komárno, Szlovákia) ~1919~1944.

Léva (Levice, Szlovákia) 1931~1959.

Losonc (Lučenec, Szlovákia) ~1920~1943.

Marosvásárhely (Târgu Mureș, Románia) ~1852-1889.09.30. és ~1904~1944.

Mezőkövesd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 1909.11.15.~1989.

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 1888.12.03.~1976.

Mohács (Baranya megye) ~1851~1865.

Munkács (Мукачево, Ukrajna) ~1938~1943.

Nagyatád (Somogy megye) 1909-1995.

Nagybecskerek (Зрењанин, Szerbia) ~1852~1936.

Nagydorog (Tolna megye) 1927~1993.

Nagykálló (Szabolcs-Szatmár-Bereg  megye) ~1852~1992.

Nagykároly (Carei, Románia) 1844~1951.

Nagyléta (ma Létavértes, Hajdú-Bihar megye) ~1855~1989.

Nagyszöllős (Виноградів, Ukrajna) 1926~1945.

Nagytárkány (Veľké Trakany, Szlovákia) ~1869~1968.

Nedelicz (Nedelišće /Drávavásárhely/, Horvátország) ~1852-1883.

Nyírbátor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1844~1993.

Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1866 óta

Nyírgyulaj (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1969.

Palánka (Бачка Паланка, Szerbia) 1846-1889.10.31. és ~1941~1988.

Pápa (Veszprém megye) 1946.07.08.~1981.

Pécs (Baranya megye) 1948.10.01.~1965

Polgár (Hajdú-Bihar megye) 1913.12.01.~1974.

Porcsalma (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1866~1873.
Pusztamedgyes (Medgyesegyháza, Békés megye) ~1851~1865.

Rakamaz (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1846~1974.

Rimaszombat (Rimavská Sobota, Szlovákia) ~1851~1866 és ~1938~1957.

Sellye (Baranya megye) ~1851~1866.
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe, Románia) ~1851~1881.

Szakoly (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1992~1998.

Szatmárnémeti (Satu Mare, Románia) 1906.12.01.~1944.

Szászlekence (Lechința, Románia) ~1941

Szeged (Csongrád megye) ~1846-1926
Szentmihály (valószínűleg Mihai Viteazu, Románia) ~1855~?

Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok megye) ~1864 óta

Szulok  (Somogy megye) ~1869~1899.

Temesvár (Timișoara, Románia) 1851-1897.07.31. és 1909.11.15.~1932.

Tiszaroff (Jász-Nagykun-Szolnok megye) ~1855~1973.

Tolna (Tolna megye) 1844-1894.
Újkígyós (Békéscsabával együtt) ~1851~?

Újvidék (Нови Сад, Szerbia) ~1941~1983.

Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) ~1852~1990.

Zsombolya (Jimbolia, Románia) ~1864-1928.