SZIVARKÁK REINKARNÁCIÓJA

Kezdetben vala a duhán avagy tobak. A külföldön e levelekből leszen a finom cigarro, más néven szipa. Utóbbi szóval azonban a szipirtyó vénasszonyokat is illették, és jelentése mellett hangzásra sem volt szép és méltó egy kellemes barna dohányrúdhoz. 1837-ben ez sarkallta Vörösmarty Mihályt, hogy új, rendesebb szót találjon ehelyett, így képződött a szivar. Fogadtatása vegyes volt, de lassan beépült a köztudatba és a mindennapi használatba. Míg a forradalom idején még szipa készült a gyárakban, utána már a csomagokra is „szivar”-t írtak. Megnyugodtak a kedélyek, de mire rendeződött a helyzet, megjelent egy teljesen újfajta, addig ismeretlen gyártmány: a cigaretta.

Eleinte ugyan a legkevésbé sem volt népszerű a papírba csomagolt dohányvágat, de ettől még a probléma létrejött: hogy nevezzék ezt az új jövevényt? Szívni kell, mint a szivart, de papírban van, és kicsi is, legyen hát akkor kicsi szivar, becézve szivarka, sőt: papírszivarka.

A nyelvújítók hátradőltek, Fiuméban pedig 1865-ben megindult a papírszivarka gyártása. Rögtön többféle is készült, a megkülönböztethetőség érdekében eltérő színű dobozkákban, de nem bajlódtak holmi jól hangzó fantázianevekkel, az árjegyzékben így szerepeltek: Szivarka kék-vörös dobozban, Szivarka kénkősárga dobozban, vagy Szopókás I. minőség.

Ez a névtelen korszak nem tartott sokáig. Az emberek egyre többet szivarkáztak, így a termékkínálat is bővült, és tíz év elteltével már néven nevezték az egyes fajtákat. Legtöbbször a felhasznált dohányfajta után történt a keresztelés: Bafra, Stambul, Trapezunti...

A századforduló közeledtével felgyorsult az élet, így még többet szivarkázott az ország. A kezdeti elnevezés annyira rajtamaradt a terméken, hogy száz évnek kellett eltelnie, míg ez a helyzet megváltozott. Természetesen ebben a száz évben sem szivarkáztak, nem használtak szivarkatárcát és Karády sem hamvadó szivarkavégről énekelt… az emberek csökönyösen csak cigarettáztak, annak ellenére, hogy a Dohányjövedék csak szivarkát gyártott. Legalábbis minden csomagon ez a szó szerepelt, de a hivatalos jelentésekben, gyártási kimutatásokban, újságcikkekben is.

Még akkor sem kérdőjelezték meg a szó helyességét, amikor megjelentek olyan termékek, amik sokkal inkább voltak szivarkák, mint a hagyományos cigaretták.

Ilyen volt az 1892-ben megjelenő Señoritas és az 1893 nyarán bevezetett Hunnia. Mivel a szegényebb rétegek már a legolcsóbb márkát sem engedhették meg maguknak, utóbbit szánta nekik a Jövedék, mert egy öt szálas doboz csupán 10 krajcárba került. Egyúttal biztosították a fogyasztókat, hogy nem selejtet árulnak, az olcsóság ellenére kiváló a minősége, ráadásul papír helyett dohánylevéllel van burkolva! Szemrebbenés nélkül ezt is szivarkának nevezték. Ember legyen, aki érti ezt…

Szivarkázva teltek az évek, évtizedek, de az emberek nem akadtak fenn ezen a kis pontatlanságon. Márai Sándornak is csak sok átszivarkázott év után tűnt fel a dobozon a felirat, mely rögtön arra buzdította, hogy felháborodásának hangot adjon. Rövid, ám annál szórakoztatóbb írásában azt javasolja: „talán egyezzünk ki abban, hogy a Magy. Kir. Dohányjövedék ne akarjon magyarabbul beszélni, mint a magyar nép, s ha egyszer egy idegen szó átszívódott a mindennapi élet szövetébe, ne mázolja azt egy hivatal nagyképűen felül, hogy õ jobban tudja.” De bizony mázolta, továbbra is.

Elmúltak a boldog békeidők, és a kevésbé békések is, de a dohányipar csak gyártotta tovább a szivarkák milliárdjait.

1967-ben az Országos Mezőgazdasági Kiállításon – melyen a dohányipar is mindig részt vett – új termékeket mutattak be: a Sanus és Novus szivarkákat. Előbbit akkoriban modernnek számító, keménykartonból készült dobozba csomagolták, pont olyanba, mint a ma ismert cigarettákat. Azonban mindkét márkánál a papírt dohányfólia helyettesítette, így mint különlegességet dobták piacra. Ez a fólia a hivatalos megfogalmazás szerint „kötő- és adalékanyagok felhasználásával, szárazanyagra számítva legalább 75%-ban dohányból készült, barnás színű, papírszerű lemez vagy szalag.” E két termék nem lett túl sikeres, viszonylag hamar el is tűntek.

Azonban 1968-ban megjelent a Corvina, ami kellemes ízesítésének köszönhetően hamar akkora népszerűségre tett szert, hogy mint ahogy akkoriban az ilyesmi rendszeresen megtörtént, jó ideig ezt sem lehetett kapni. Készült filteres és anélküli változatban is, egészen a rendszerváltásig. Ezek az új termékek már végképp nem hagyták nyugodni a társadalmat, és a Bácskiskunmegyei Népújság hasábjain megjelent egy Máraiéhoz hasonló kritika szivarka-ügyben. Erre az illetékesek válaszoltak is, és megnyugtatták a nagyérdemű vásárlóközönséget, hogy nekik is feltűnt ez az ódivatú szó, melyet a hétköznapi beszédben senki sem használ, ezért már hivatalosan meg is szüntették. Azonban a készleten lévő csomagolóanyagokon még ez a kifejezés szerepel, de amint ezeket felhasználják, a továbbiakban már „cigaretta” lesz a dobozokra írva. Szivarkának innentől csak a Corvinát fogják hívni, mely ízében is, kinézetében is szivarra hasonlít jobban. Ezzel lezárult egy 103 éves félreértés.

A kilencvenes évektől eltűnt a hazai szivarka a boltokból, csak néhány külföldi termék volt hasonló, de ezek kisméretű szivarok voltak, dohánylevéllel burkolva (Al Capone, Café Crème, Henri Wintermans, Moods). Az akkor még viszonylag olcsó, de legalábbis megfizethető cigaretta drasztikus drágulásnak indult, mely problémára a kereslet és a kínálat is a csempészáruban látta a megoldást. Tucatnyi márka árasztotta el a piacokat és aluljárókat, ezeket a bolti ár harmadáért meg lehetett szerezni. Főleg Ukrajnából érkezett a Priluki, Otoman, Kozak és még megannyi fajta.

Sikertelenül küzdöttek a hatóságok a feketekereskedelem ellen, mert bár rendszeresen voltak „nagy fogások” a határokon, a csempészek mindig egy lépéssel előrébb jártak, és megtalálták a módját a további kereskedésnek, ami nem elég, hogy csúnya dolog, de az állami bevételeket is nagyban csökkenti.

A dohányosok jó része pillanat alatt leszokott a cigarettáról, mármint a boltban kaphatóról, és szívfájdalom nélkül füstölte tovább a jugoszláv Rodeót, vagy a bolgár Rodopit. Áthidaló megoldásként új ötlet pattant ki a hazai dohánygyártók fejéből. Mivel szigorú és nagyon pontos előírások szabják meg a cigaretta árát, melynek már akkor is tetemes része volt a jövedéki adó, ezen nem sokat lehetett változtatni. Így hát ismét elővették a szivarkát, melyre ez az adósáv nem vonatkozott.

2001-ben jelent meg az első ilyen új típusú termék, a Marshall, mely Sátoraljaújhelyen készült és az átlagos cigarettaár felébe, 149 Forintba került. Még ennél is olcsóbb volt a szintén abban az évben megjelenő Sláger márka, melyet már egyenesen úgy reklámoztak (akkor még lehetett), hogy: „csempész cigi helyett” ajánlják.

Konkurenciaként megjelent a debreceni Pakli és különlegesebb fajtaként az Újfehértói Szivargyár kezdte gyártani a Club márkát, mely 188 Ft-os ára ellenére is erősen aromásított, nagyon kellemes szivarka volt. Sikeresnek bizonyultak az új termékek, a szivarka-kereslet 2000 és 2002 között 40 ezerről egymilliárd szálra ugrott!

Ahogy az lenni szokott, a dohányipar jogos és ügyes reagálását a megállíthatatlan adóemelésre az állam nem nézte jó szemmel, így három minisztérium együttes rendeletével ellehetetlenítette az újfajta termékeket. Nagyjából mondvacsinált indokot találtak erre a célra, de találtak. Mivel ezeknél az „újkori” filteres szivarkáknál is a hatvanas években már bevált dohányfóliát alkalmazták, ami a cigarettapapírhoz hasonlóan hosszanti ragasztással vette körbe a dohánytörzset, ez lett a támadási pont.

Az új meghatározás ugyanis világos különbséget tett a szivarka és a cigaretta között: "a szivarka egy dohányrúd külső borítékkal, amely teljesen befedi a terméket, beleértve a filtert is. A burok és a boríték dohányfóliából készült, egy termék tömege nem lehet kevesebb 1,2 grammnál és a borítékot a dohányrúd hossztengelyével minimum 30 fokos hegyesszöget bezáróan, spirálisan tekerték fel."

Ennek a szabványnak az akkori szivarkák nem feleltek meg, sőt az akkor használt gyártósorokon ilyet készíteni sem lehetett. 2003 januárjától ez vetett véget egy csapásra az új slágertermékek karrierjének.

Ha nincs olcsó hazai szívnivaló, a fogyasztók visszatérnek a csempészáruhoz (nyilván ez egyik minisztériumot sem zavarta), viszont a gyárak nem nyelhették le újra ezt a kisesést. Az aggodalom érthető, hiszen négy év alatt 22,5 milliárdról 15 milliárd szálra esett vissza a legális cigarettaforgalom – naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a dohányosok egyharmada felhagyott a füstölgéssel. Egyszer már sikerült visszacsábítani a dohányosokat a bolti termékekhez, és nem volt szabad újra elveszíteni őket. Így a Continental Tobacco 700 millió forintot költött arra a gyártósorra, amellyel az új előírásoknak megfelelő szivarka készíthető.

2006-ban jelent meg a szintén sátoraljaújhelyi Enter és Silverado. Ezek már 100 mm hosszúságúak voltak (ugyanis csak így lehetett elérni az 1,2 grammos súly-előírást), és különféle – cherry, vanília és mentol – aromával készültek. 2011-ben megszűntek, pontosabban csak átalakultak, és már új csomagolásban, de aromák nélkül, erős, gyengébb, illetve mentolos változatban készültek a továbbiakban.

2009-ben ezeket követte kétféle új szivarka, a vaníliás és cseresznyés Momentos.

2011-ben a pécsi BAT is becsatlakozott a gyártásba és megalkotta a vezető Sopianae márka szivarka változatát eleinte a hagyományos barna és kék, majd két évvel később világoskék csomagolásban is. 2013-ban ezeket követte egy régi, már-már elfeledett márkanév: a Fecske.

Időközben, 2012-től a Hungária termékcsalád is kibővült dohányfóliás változattal, 395 Ft-os áron. Összehasonlításképpen: akkor ennek cigarettaváltozata 620 Ft volt.

A Continental cég tovább fokozta a versenyhelyzetet és csökkentette az árat azáltal, hogy új, Pegasus XL nevet viselő terméke a hagyományosnál jóval hosszabb, 138 mm-es lett. Ez a méret bőven elegendő ahhoz, hogy a fogyasztó a szivarkát félbevágja, így a 20 darabos csomagból egyetlen nyisszantással 40 szál nyerhető. Ráadásul még praktikai szempontok is szóba jöhetnek, hiszen amikor kevesebb idő van a füstölgésre, elég egy kisebb darab, máskor pedig egy nagyobb.

Lassan kialakulni és stabilizálódni látszott a magyar szivarkahelyzet, a fogyasztásuk is szépen nőtt, amikor természetesen megérkezett a következő hidegzuhany. Megvolt az előírt hossz és súly, a csigavonalas dohányfólia, minden, amit a pár évvel korábbi jogszabály megkövetelt. Ennek ellenére újabb jelentős változtatást kellett bevezetniük a gyáraknak a szivarka háza táján, mert az addigi módon készült termék már megint nem felelt meg az előírásoknak. 2014. december 31. után már nem volt előállítható Magyarországon dohányfóliás szivarka, most a változatosság kedvéért EU-s előírásként.

Az új szabályozás értelmében 2015-től csak és kizárólag valódi dohánylevéllel lehet a szivarkát bevonni. Így a pár évvel korábban százmilliókért beszerzett géppark – mivel konkrétan fóliás szivarkára lett kifejlesztve – leszerelésre került, az átalakítható gépek átállítása, újak beszerzése, a gyártóhelyiségek bővítése újabb egymilliárdos beruházást tett szükségessé Sátoraljaújhelyen. Ráadásul az új rendszerű gyártás sokkal bonyolultabb, és ezáltal időigényesebb is lett. A korábbi gépek 1500 szivarkát tudtak gyártani percenként, mert a dohányfólia egy nagy tekercsről folyamatosan áramlott. Az új előírásnál viszont a megfelelő alakúra kivágott dohányleveleket darabonként kell a gépre helyezni, amely egyesével borítja be a szivarkákat, percenként már csak 150-et. Ráadásul a természetes dohánylevél törékeny és sérülékeny, ami sok hibalehetőség forrása egy nagy precizitású gépnél, és a töredezés folyamatos takarítást tesz szükségessé.

Fájó probléma, ha rosszul kerül felragasztásra a dohánylevél, és emiatt selejtes szivarka készül, mert a burkoló dohány tízszer annyiba kerül, mint amivel a szivarkák töltve vannak. Egyrészt borzasztó messziről, Jáváról, Sri Lankáról érkezik az alapanyag, másrészt minden egyes márkához eltérő méretű és formájú kivágás szükséges a tökéletes fedéshez. A kivágást a termelési helyen végzik, és bobinákra feltekercselve, lefagyasztva, hajón juttatják el Belgiumba, ahonnét hűtőkonténeres kamionok szállítják az országba.

Corvina, Sláger első és későbbi változata, és napjaink szivarkája dohánylevélben

Az új előírások hatásai vegyesek, a gyártókra nézve előnytelenek, mert rengeteg átszervezéssel és plusz kiadással járnak, és a gyártási költség is jóval magasabb. Viszont a fogyasztók részére kedvezőek, mert az újfajta szivarkák sokkal jobb minőségűek a korábbiaknál. A jogszabály hatására hosszuk 100-ról ismét 84 mm-re csökkent, mert már nincs megszabva az 1,2 grammos súly, ezért kevesebb dohányt tartalmaznak, amitől sokkal könnyebben szívhatóak. Kevésbé erős ízűek, mert a korábbi 15 helyett már 21 mm-es, perforált filterrel készülnek, ami a rajta beáramló levegővel a füstöt hígítja. Nem mellékes szempont, hogy a dohánylevél mindenképpen tetszetősebb megjelenésű, mint a korábbi dohányfólia, ami leginkább ázott csomagolópapírra emlékeztetett, ráadásul a természetes levél karakteres szivar-ízt kölcsönöz a dohányrúdnak.

A Continental gyár korábbi termékei továbbra is forgalomban maradtak, de már az új előírásoknak megfelelően. Így akik a bolti cigarettát már nem engedhetik meg maguknak, 2015 óta sokkal jobb minőségű szivarkák közül válogathatnak, mint régebben. Bár sokan továbbra is idegenkednek az apró barna szivarkáktól, mert ízük valóban szivarra emlékeztet, és ez a legtöbb dohányos ízlésétől távol áll. A kispénzűek jelentős része inkább az ismert márkák vágottdohány változatát választja, és maga tölti cigarettáját.

Újabb pofont kaptak a dohányosok és a gyártók, amikor 2017 májusától betiltották az ízesítő kapszulával rendelkező cigaretták gyártását és forgalmazását, melyek rövid idő alatt meglehetősen népszerűek lettek. A már sokszor bevált, gyakorlatilag menekülési útvonalnak tekinthető szivarkákat vették elő ismét a probléma orvosolására, ugyanis ezekre nem vonatkozik ez az előírás. Tehát, aki korábban szerette a kapszulás termékeket, kis kompromisszummal továbbra is élvezheti a mentolos és egyéb ízeket, csak már nem cigarettában. Ez a változás talán tovább népszerűsítheti a szivarkákat, amiknek erőteljesebb aromája a plusz ízesítéssel háttérbe szorul.

Csak remélhető, hogy nem következnek újabb előírás-változások vagy szigorítások, és kialakulhat végre egy stabil hazai szivarka-piac, amire az uniós szintű cigarettaárak mellett nem kis szükség van.

Még egy pozitív hozadéka van a legújabb előírásoknak, legalábbis ezen összefoglaló, az amatőr nyelvtudósok és Márai Sándor szemszögéből mindenképp: a szivarka kerek 150 év után végre az lett, aminek lennie kell: dohánylevélbe burkolt kisméretű szivar!

 

TOVÁBBI CIKKEK:

A Csepel Művek cigarettái

A füstszűrő megjelenése

A Helikon cigaretta története

A Magyar Királyi Dohányjövedék története

A Modiano diadala

A Sátoraljaújhelyi Dohánygyár története

A Sopianae cigaretta története

A Symphonia cigaretta története

A szocializmus cigarettái - Magyar Dohányipar

A vágott dohányok újjászületése

Áprilisi tréfa? - Nevetséges cigaretták

Bányásznapi cigaretták

Barnabőrű szivarok I.

Barnabőrű szivarok II.

Egy budai dohánygyár élete és halála

Éljen május 1. - Égjen a gyár!

Füstbe ment Tervek

Füstölgő asszonyok

Gomolygó kék pipafüst I.

Gomolygó kék pipafüst II.

Háború után - Magyar Dohányjövedék

Háztáji cigaretták

Illanó füst a filmvásznon

Karácsonyi cigaretták

Ki volt szopókás Mirjam?

Külföldi különlegességek I.

Külföldi különlegességek II.

Lajos bácsi cigarettái

Levente története

Mentolos füst

Nikotinmentes nyaralás

Stílusos cigaretták

Szakmunkások tangyártmányai

Szegényember betevője: a töltött cigaretta

Sztálinvárosi cigaretták

Trafiktörténet

Városi cigaretták

Vásári cigaretták