Háztáji cigaretták

1945 előtt a dohányzásnak bármelyik módját is élvezte valaki, bőséges termékkínálatból válogathatott. Érthető módon a háború okozta nehézségek és pusztítások mint minden másra, erre az iparágra is kihatottak, nyersanyaghiány volt, így sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett tartani a korábbi színvonalat. Emellett az új kor új eszméket is hozott, amiben a dohányzás már nem fényűző élvezet volt, hanem inkább nyugtató pótcselekvés. Így a korábban a jómódot és nyugalmat sugárzó szivarozás és pipázás szinte teljesen eltűnt, amit a termékválaszték elcsökevényesítése is nagyban elősegített. Maradt tehát a cigaretta. Abból is a pocsék, de legalább a pocsékból is kevés.

Korábban a finnyásabbak ezt a problémát megoldhatták saját készítésű cigarettával, amihez rengeteg féle sodrópapír és töltőhüvely, valamint számtalan fajtájú dohány állt rendelkezésükre. Ennek a dőzsölésnek hamar vége szakadt: 1945 augusztusától 40 pengős áron kiárusították a még megmaradt Virginia dohányokat, majd innentől az újjáalakult Dohányjövedék már csupán egyetlen féle cigarettadohányt hozott forgalomba, a Magyar elnevezésűt, igaz, azt legalább háromféle különböző – középfinom, finom és legfinomabb – minőségben, sorrendben 10, 20, és 28 pengős áron. Jó ideig ezek jelentették a teljes cigarettadohány-választékot.

 

 

A háború előtti Diadal, Fecske, Janina és Olleschau papírok és hüvelyek 1949 őszéig még forgalomban maradtak. Új termékként 1948-ban Centenárium papírt hozott forgalomba Gyenes János Szivarkapapír Üzeme (Budapest VI. Ó utca 38.), és a "szovjetbarát" Volga elnevezésűt az Árkus Papírfeldolgozó (IX. Berzenczey utca 32.) A hiányos kínálat bővítésére osztrák Ali, Altesse, Club, valamint Ronny papírt is áruba bocsátottak, melyeket a Dohányértékesítő Nemzeti Vállalat forgalmazott.

 

 

A kínálat változásának az is a magyarázata, hogy a Forint 1946. augusztusi 1-i bevezetésével jó időre stabilizálódtak az árak, a gyári cigaretta igazi tömegcikk lett és megfizethetőbbé vált, mint korábban. 1947 végére már a dohányzók 80 %-a kész cigarettát fogyasztott.

 

1948. február 23-tól háromféle új, 25 grammos cigarettadohány került a trafikokba: a Tiszai (1,60 Ft), a Debreceni (1,80 Ft) és a Szabolcsi (2 Ft). Összehasonlításképpen: egy csomag dohányból átlagosan 40-50 szál cigaretta készíthető, mondhatni kétdoboznyi. Ebben az időben a legolcsóbb, 20 darabos Sellő cigaretta a Tiszai dohánnyal, a 25-ös Munkás pedig a Szabolcsival megegyező áron volt kapható, magyarán a sodort cigaretta fele annyiba került, mint a gyári.

 

 

A dohányokra továbbra is sok volt a panasz, az államosított Gamma Művek egyik dolgozója például a Népszava hasábjain fejti ki, hogy nem csak a minőséggel van probléma, hanem a csomagok súlyával is, mert azok az előírnál hol több, hol kevesebb dohányt tartalmaznak. A Jövedék válasza szerint ez lehetetlen, hiszen pontosan mérik ki a mennyiséget, valamint minden munkásnak egyedi száma van, ami alapján könnyen beazonosítható, hogy melyik csomagot ki és mikor készítette. A dolgozók így nem kockáztatják meg, hogy fegyelmi eljárás alá kerüljenek pontatlan munkájukért, vagy ami még annál is sokkal rosszabb: a munkaversenyben súlyos hibapontot kapjanak!

 

1949-től ismét átszervezték a dohányipart, innentől nem jövedéki, hanem nemzeti vállalati formában működött tovább, kikerült a Pénzügyminisztérium irányítása alól. Nagy változást ez a lépés sem hozott a házi készítésű cigarettát kedvelők számára. A korábbról ismert fajtákat gyártották továbbra is, egyforma csomagolásukon csupán az addigi Kossuth-címert váltotta fel egy dohánylevél-csokor, benne az MDI (Magyar Dohányipar) monogrammal. A Debreceni kék, a Szabolcsi piros, a Tiszai fekete nyomattal készült - általában borzasztó silány minőségben.

 

 

1957 májusában, a Budapesti Ipari Vásáron mutatták be az új, görög dohányból készített Macedon dohányt, mely 50 grammos kartondobozban, 12 forintért volt kapható. Ára meglehetősen magas volt, majdnem négyszerese a Tiszai dohányénak. Gyártását a lágymányosi üzem 1965-ös felszámolása után Sátoraljaújhelyre helyezték át, így továbbra is kapható volt, 1973-ig.

 

1960-ban több más márkával együtt a Debreceni dohány gyártását is beszüntették a minimálisra csökkent kereslet miatt. Innentől újra csak háromféle cigarettadohány maradt. A 60-as évek vége felé Magyar pipadohányéhoz hasonlóan a Tiszai és Szabolcsi fajta kiszerelését is duplájára növelték, innentől 50 grammos papírcsomagban voltak kaphatóak 3,20, illetve 4,60 forintért.

 

 

Az idők során a Szabolcsi dohány is eltűnt, így a rendszerváltás idejére már csak egyetlen fajta cigarettadohány maradt forgalomban: a Tiszai, akkor már 15 forintos áron.

 

Kézi cigarettahüvely töltő szerkezet

 

A dohányokénál hajszálnyival nagyobb kínálat volt a sodráshoz és töltéshez szükséges kiegészítő termékekből. Ezek gyártási idejének beazonosítása viszont nehézkes, mert míg az új cigaretta-, szivar- és dohányfajták megjelenéséről általában beszámoltak a napilapok, addig a kiegészítő termékekről nem születtek ilyen hírek.

 

A II. világháború előtti sikeres, cigarettapapírokat és hüvelyeket készítő nagy gyárak (Janina Rt., Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár (volt Modiano), Samum-Altesse Rt.) 1945 után is működtek. Korábbi márkáikat (valószínűleg felsőbb utasításra) már nem gyártották, mert helyettük az új eszméknek jobban megfelelő elnevezésű termékeket (Terv, Verseny) kellett készíteni. 1949 szeptemberében a fenti három üzemet Szivarkapapírgyár néven összevonták.

 

Az eredetileg német tulajdonú OZALID Papírfeldolgozó Vállalat 1937-ben alakult és főként fénymásoló papírok gyártásával és celofán-feldolgozással foglalkozott Nefelejcs utcai telephelyén. Helyszűke miatt 1948 körül áttelepítették a Dessewffy utca 37. szám alá. A javuló vegyszer-ellátás lehetővé tette a termékválaszték bővítését. 1952-ben államosították az üzemet, majd 1953-tól hozzá került többek között Szivarkapapírgyár feladatköre is. Időközben a fénymásolópapír készítésére vonatkozó szabadalom német tulajdonosai az Ozalid nevet visszavásárolták, így a papírt attól kezdve nagyon furfangosan, az Ozalid betűit felhasználva Diazol néven forgalmazták tovább.

 

 

Ebből a gyárból került ki a trafikokban fellelhető termékek jó része: a 100 darabos, kettős szűrővel ellátott Béke és Kalász cigarettahüvely is. Ezek csomagolásai az évek során többször változtak, a Béke esetében a rózsaszín, narancs, és barna színjelölés nem csak véletlenszerű volt, a hüvely átmérőjét is jelezte. Ugyanis a kis cigarettatöltő eszköz többféle méretben is kapható volt, így a dohányosok választhattak a 2-es és 3-as hüvely közül, attól függően, hogy vékonyabb vagy vastagabb cigarettát kedveltek-e inkább.

 

 

Szintén az Ozalid vállalat készítette a Budapesti Ipari Vásár Extra elnevezésű alkalmi hüvelyt, melynek megjelenése kb. 1955 és 1962 közé tehető.  Ugyan ezek a termékek „szűrősek” voltak, véletlenül se gondoljunk a ma megszokott filterekre. A nikotincsökkentést a hüvely kartonnal kikeményített, úgynevezett szopóka részébe gyömöszölt vattagombóc, esetleg felsodort krepp papír végezte. Ezek a módszerek modern újításnak számítottak... 1925-ben...

 

Eleinte a Nagytemplom utca 17. alatt lévő (egykori Janina) Szivarkapapírgyártó Nemzeti Vállalat terméke volt a különleges szűrővel felszerelt Verseny hüvely. Az eredetileg szintén általuk készített Lepke cigarettapapír is az Ozalidhoz került.

 

 

A Lepke eredetileg Pillangó lett volna, utalva a papír vékonyságára és könnyedségére, azonban a kommunizmus véletlenül sem hagyhatott utat a kétértelmű kifejezéseknek, gúnyos összemosolygásoknak, ha netán valaki párhuzamot vont volna a cigarettapapír és az éjszakai örömlányok között. Így esett a választás a kevésbé költői hangzású, de legalább félreérthetetlen Lepkére. Ez a papír készült 40 és 60 lapos formában is, csomagolásának nyomata pedig a festékellátás függvényében a piros, lila és kék minden létező árnyalatában megjelent.

 

Az ipartelepítés eredményeként 1962-ben létrejött a Bács-Kiskun Megyei Nyomda Vállalat kiskunmajsai telephelye, és innentől ez vette át a papírok és hüvelyek gyártását az Ozalidtól. Az üzem modern és precíz munkáját a napilapok is bemutatták a fogyasztóknak, akik megtudhatták például, hogy Balogh Istvánné egy műszakban százhúszezer cigarettahüvelyt készít, ami megtöltve még egy közepes dohányosnak is másfél évtizedre elegendő lenne. Az üzem indulásakor 40 nőnek és 20 lánynak adott munkát, akik ezt meg is becsülték, és már az első negyedévi tervüket is túlteljesítették. A hetvenes évekre az éves termelés több mint 30 millió hüvely, és 70 ezer csomag cigarettapapír volt.

 

 

A Verseny elnevezésű hüvely sem sporttal, sem autózással nem volt kapcsolatos, csupán igyekezett fenntartani a dolgozó nép tudatában a munkaverseny fontosságát. Az eredeti csomagoláson a derűsnek és optimistának cseppet sem mondható paraszt, munkás és mérnök ezt a buzdítást nem segítette túlzottan, viszont a megújított grafikán a nulláról a vöröscsillag felé igyekvő grafikon már jobban megfelelt a célnak.

 

A Terv papír hordozta a legfontosabb eszmét, így gyártotta a még éppen nem államosított Samum-Altesse cég, a Szivarkapapírgyártó N.V. Nagytemplom utcai, és a Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár Váci úti üzeme is, majd 1953-tól az Ozalid Vállalat. Csomagolásán feltűrt ingujjú, tettvágytól égő fiatalok vörös zászlókat lengetnek, s teszik ezt dicsfénytől ragyogó, sugaras háttér előtt, akár a Szent Teréz extázisa szoborkompozíció... A 100 darab 60 lapos cigarettapapír könyvecskét tartalmazó gyűjtőcsomagolás is ezt az idilli képet sugározta.

 

 

Szintén Terv névvel készült cigarettahüvely is, vattaszűrővel és szopókáján parafa-borítással. Valószínűleg 1947-ben került forgalomba, ugyanis ekkor kezdődött az első 3 éves terv, és ebben az évben kezdtek gyűjtést rendezni az 1945-ben felrobbantott, és a dobozon is látható Lánchíd újjáépítésére.

 

Az 1960-70-es években a fogyasztói szokások egyre jobban változtak és eltolódtak a gyári készítésű, azon belül is a filteres cigaretták felé, így egyre kisebb igény mutatkozott a saját töltésű szívni valók kellékei iránt. A változást elősegítette az elégtelen kínálat és a gyári termékek viszonylagos olcsósága is. Emellett az emberek gondolkodásmódja is változott, a városiak már a nyugati életérzést keresték, amihez hozzájárult, hogy egyre több külföldi dohányáru került forgalomba. A cigarettatöltéssel járó szöszmötölés megmaradt az idős, vidéki fogyasztók lassan feledésbe merülő és kuriózumként csodált szokásának.

 

Külalakra sokféle termék jött és ment az évek során, viszont konkrét márkaneveket tekintve csupán öt féle hazai hüvely és két féle cigarettapapír létezett négy évtized alatt. A rendszerváltás idején már egyáltalán nem készült Magyarországon sem papír, sem hüvely. Hogy mikor szűnt meg a gyártásuk, arról eddig nincs információ. Egy 1982-es cikk hírt ad az osztrák Altesse hüvely bevezetéséről és megemlíti, hogy a hazai gyártás már "évekkel ezelőtt" megszűnt.

 

Nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz, de mivel a Dohánymúzeum cikkei között eddig nem esett szó a dohányzás kiegészítő termékekről, talán itt érdemes még szót ejteni néhány egyéb árucikkről is.

 

A füstszűrő nélküli termékek idejében meglehetősen kellemetlen volt, hogy a dohányrudat nem lehetett teljes egészében végigszívni. Aki megpróbált minél több slukkot kicsikarni az egyre fogyó cigarettából, könnyen megégethette az ujjait, de legjobb esetben is számolnia kellett bőre gyors elszíneződésével. Ennek kiküszöbölésére remek eszköz volt a szipka, mely többféle méretben is elérhető volt, és készült cigarettához és szivarhoz egyaránt.

 

Ilyen termék volt a tollszopókás Vaco szipka, melyet a Papírfeldolgozók KTSz készített Dohány utca 57. alatti üzemében. Egy 100 darabos doboz 25 forintba került, de persze a trafikokban egyesével is kapható volt.

 

 

A dohányzás veszélyeire egyre gyakrabban hívták fel az emberek figyelmét, és ennek köszönhetően a fogyasztók legnagyobb része átszokott a filteres cigarettákra. Később viszont már ezt sem tartották elég hatékony egészségvédelemnek, új propaganda kezdődött, mely bizonygatta a különböző cigarettaszipkák hatékonyságát, amivel a filteres termékek még ártalmatlanabbá tehetők.

 

Egyre több dohányos vette igénybe a Műanyag- és Textilfeldolgozó Háziipari Szövetkezet által készített Kálky-szipkát, mely 21 forintért volt beszerezhető. Használati utasítása szerint tisztítani nem érdemes, egyszerűen csak ki kell cserélni a szűrőbetétet 20 cigaretta elszívása után.

 

 

Ennél talán emlékezetesebb a fogalommá lett Superfilt szipka, mely 1969 végén jelent meg. Kis, átlátszó fedelű műanyag dobozban két darab szipka kapott helyet, a ládikán szerepelt a „törv. védve” felirat, sőt még a Parlament képe is jelezte a termék kiválóságát. 80 forintos ára brutálisan drága volt, akkor ennyiért közel 27 doboz Munkás cigarettát lehetett kapni!

 

A könnyen megjegyezhető nevű budapesti Puskás Tivadar Fémtömegcikk és Kisrugógyár Kisipari Termelőszövetkezet által készített szerkezet a káros anyagok nagy részét kiszűrte a füstből anélkül, hogy a dohány ízét és illatát csökkentette volna. Furfangos módon ezt a hatást nem szűrőbetéttel, hanem aerodinamikai elvek alapján érte el. Vizsgálatok szerint a füst áramlásának többszöri gyorsításával és ütköztetésével a kátrány 66-68, a nikotin 71-72 %-át kicsapja, és egy kis fém betétben gyűjti össze. Mondani sem kell, a köhögést, légzési nehézségeket megszűnteti, a fogakat tisztán tartja és kellemes szájízt ad… Hatását összegezve, rövid számítás után látható, hogy aki napi 20 cigarettát szív, annak szipkával csak 5-6 szálnak megfelelő mennyiségű káros anyag jut a szervezetébe.

 

 

Ma teljességgel elképzelhetetlen, de még tévéreklám is készült a szipka népszerűsítésére, melyben középkorú emberek dohányoznak orvosnál, tüdőröntgen vagy épp ugrókötelezés közben, és az alábbi párbeszéd hangzik el:

-Közérzete?

-Kitűnő!

-Fejfájása?

-Elmúlt!

-Köhög?

-Már nem!

-Ön sportol és dohányzik?

-Igen!

-Önök nem mondtak le a dohányzásról?

-Nem! Mert Superfilt szipkát használunk!

 

Minden beharangozott csodás ígéret ellenére a Superfilt hamar elveszítette hirtelen jött népszerűségét, mert lehetséges ugyan, hogy kiszűrte a nem kívánatos anyagokat, de labirintusszerű járatai annyira megnehezítették a cigaretta szívását, hogy egy erős dohányos tüdeje ehhez jóformán már kevésnek bizonyult és így a szenvedélyből szenvedés lett.

 

A rendszerváltás idejére szinte teljesen megszűnt a cigaretták házi készítése, az újabb fellendülést a kész dohányáruk egyre drasztikusabb drágulása hozta el. A kilencvenes évek végétől sorra jelentek meg újfajta cigarettadohányok, eleinte még önálló márkanév alatt, alternatív termékként. A gyártók később piacra dobták legnépszerűbb márkáik vágottdohány változatait, és sok esetben a hozzá való ugyanolyan nevű hüvelyt. Ezzel a lépéssel a szenvedélyét finanszírozni már egyre nehezebben tudó dohányos továbbra is megmaradhatott kedvenc cigarettája mellett. Csak nézőpont kérdése, hogy a termékek túl drágák-e, vagy az emberek túl szegények?

 

Mindenesetre a sodrás-töltés fortélyainak elsajátítása után napjainkban már minden harmadik elszívott cigaretta ismét házi készítésű, amivel megközelítjük a száz évvel ezelőtti állapotot…

 

CIKKEK a világháború előtti és a rendszerváltás utáni házi cigarettakészítésről