A dohány Magyarországon

Az Európai dohánytermesztés több mint ötszáz éves múltra tekint vissza.
A Kárpát-medencében először a XVI. században, Erdélyben kezdődött el e nemes növénynek a termesztése. A dohányzás szélesebb körű elterjedésével új termesztési körzetek jelentek meg és szinte az egész akkori Magyarország területén megtalálhatók voltak a dohánykertészek és ültetvényeik.

Magyarországon, a pestisjárvány idején a nagyszebeni orvosok megelőző módszerként a dohányzást javasolták.

A Debreceni Kalendárium a május havi teendők között megemlíti, hogy „ez a hónap a házasodás, a feredés, és a dohányzás ideje.”

1801-ben megjelent egy orvosi könyv „Falusi ember patikája” címmel. Enyedi János, szerző egyik regulájában kitér a dohányzásra is:

„31. regula. A bőv nedvességű Emberek dohányozhatnak, mértékletesen de se nyálokat, se annak füstit el-ne nyellyék, se pedig reá semmit se igyanak. - A'száraz, sovány, Hecticus Emberek éppen ne dohányozzanak, mert az által még apasztják Testekben lévő kevés nedvességeket”

II. József már egyenesen pártolta a dohányzást és a dohánytermesztést. Bánsági községekbe eredeti amerikai dohánymagokat hozatott, ennek termése lett a nevezetes „császárdohány”. Az 1848-49-es szabadságharc előtt 55.000 holdnyi területről 50.000 mázsa dohányt értékesítetek.

Az 1830-as években, amikor a szivarkereslet nagyobb mértéket öltött, a magánvállalkozók száma is szaporodott. Nagyobb gondot kezdtek fordítani a gyárak berendezésére. Pesten sok gyár keletkezett, pl. a Fuchs, Philipps és Comp. cégé, mely a Síp utcában álló magyar királyi dohánygyárnak volt az alapja. Ebben a gyárban állandóan 3-400 munkást foglalkoztattak és évente körülbelül 25-30 millió különböző szivart állítottak elő. Ilyen magán gyárak voltak a Medecz József, Künig József, Gschwindt Mihály, Rottenbiller Fülöp és még többek gyárai, ahol a szivarkészítést már szorgalmasan űzték. Vidéken is keletkeztek gyárak, így Nagykanizsán a Spaniel-féle, Pápán a Bruck-féle gyár. A fiumei dohánygyárak e század első felében különösen hírnevesek voltak az előállított jó minőségű szivarokról. A szivar szót amúgy Vörösmarty Mihály ajánlotta a Figyelmező 1837. II. félévi 7. számában, a nálunk addig használatos cigarro és szipa helyett.

A dohány termesztése, feldolgozása és árusítása 1850-ig szabad keretek között folyt, majd 1851. március 1-én az osztrák császár nyílt parancsával kiterjesztette a dohány állami egyedáruságát. Innentől közös igazgatás alatt állt a magyar az osztrák jövedékkel. A kiegyezést követően, 1867. augusztus 21-től a magyar királyi pénzügyminiszter irányításával különvált a Magyar Királyi Dohányjövedék, melytől datálható a dohány-termesztés központi termelésszervezése. Az ekkor kialakult termelésirányítási modellt alkalmazza az ipar, természetesen mindig a kor elvárásainak és társadalmi környezetének megfelelően.


Hamarosan megjelent a dohányzásnak egy új formája: a cigaretta. Magyarországon az első szivarkagyártmányok forgalomba hozása 1865-ben kezdődött, a fiumei gyár termelésének beindításával. Ekkor jelent meg a kettős szivarka, melynek ára 2 krajcár volt. Egy év múlva már 8 fajta szivarka közül válogathattak a dohányosok. Az első években mindössze 600.000 darab fogyott, egy év alatt ez a szám 13 millióra ugrott. Eleinte csak közönséges fajták készültek, de 1871-től a különlegességi gyártmányok is megjelentek.

A növekvő igények kielégítésére sorra hozták létre a hatalmas állami dohánygyárakat. 1872-ben Temesváron, 1883-ban Kolozsváron kezdődött meg a gyártás. Ugyanebben az évben kezdte meg működését a Ferencvárosi Dohánygyár, a Köztelek utcában. Itt készült az első, nagysikerű Magyar elnevezésű szivarka. 1889-től a Debreceni, 1892-től a Budapest-Óbudai dohánygyár is megkezdte a cigaretta gyártását. 1911-ben indult meg a Ferencvárosból áttelepült Lágymányosi Dohánygyár termelése. Az ezer munkást foglalkoztató gyár a kor legnagyobb üzeme lett ezen a területen. 1915-ben 22 dohánygyár működött az országban: Erzsébetváros, Lágymányos, Óbuda, Debrecen, Eger, Fiume, Kassa, Kolozsvár, Munkács, Pápa, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Selmecbánya, Sepsiszentgyörgy, Szeged, Szentgotthárd, Szepesbéla, Szomolnok, Temesvár, Zágráb, Zengg.

A Millenniumi Kiállításon külön pavilon épült a Magyar Királyi Dohányjövedéknek. A kor lapjai így írtak erről: „Minden dohányzó embert bizonyára nagymértékben fogja érdekelni az ezredéves kiállításnak ez a csarnoka. Az állam külön pavillont építtetett a kiállítás területén, hogy a dohánygyártás sok mindenféle válfajait bemutassa a nagyközönségnek. A publikum szemeláttára fogják itt a gyártani az összes szivarfajokat az úgynevezett speczialításokkal együtt. A dohány nemesítés módozatait, a páczolást, a dohány vágását és feldolgozását szintén be fogják mutatni. De nemcsak a dohánygyártás mindenféle nemét, hanem a Magyarországban termő összes dohányfajokat is kiállítják. A csarnokban dohányelárusító bódé is lesz, ahol a dohányfüst után vágyódó látogató azonnal kielégítheti kívánságát.” Ma ez az egyetlen olyan épület, ami megmaradt az 1896-os kiállításról, eredeti formájában ismét felépítették Zebegényben.


1882-ben már 19 millió, egy év múlva 38 millió cigarettát gyártottak az országban. 1889-ben közel félmilliárd, 1894-ben csaknem 700 millió cigarettát füstölt el az ország. 1927-ben „csak” 2 milliárd darab fogyott, mert ebben az időben kezdtek megjelenni a dohányzás ártalmairól szóló iratok. 1952-ben 8 milliárd, 1958-ban 15 milliárd, 1967-ben 20 milliárd, 1974-ben 25 milliárd szál volt az éves fogyasztás.

A cigaretták károsanyag tartalmát folyamatosan igyekeztek csökkenteni, erre már a századfordulón is tettek kísérleteket úgynevezett Deniko-gyártmányokkal, de ezek szalmiák ízűek voltak, s gyártásukat hamarosan abbahagyták. A nikotincsökkentésre két eljárás adódik: vagy különböző szűrőket alkalmaznak, vagy a dohány nikotintartalmát próbálják csökkenteni.

Persze a csökkentés csak bizonyos mértékig lehetséges, tehát a korabeli reklámok „nikotinmentes” jelzője a legkevésbé sem fedte a valóságot. Ezeknél a termékeknél a nikotin és más káros anyagok mintegy 40-60%-át tudták eltávolítani. A dohányt eleinte vízgőzzel átpárolták, úgy, hogy először gyenge lúggal felszabadították sóiból a nikotint. Aztán vízgőzt áramoltattak át rajta. Ez az eljárás ugyan eltávolította a nikotin egy részét, de ugyanakkor nagy károkat okozott a dohányban. Később a száraz desztillációs eljárás mellett döntöttek: a leveleket 100-150 Celsius-fokon különböző nyomáson kezelték, ami a nikotin sókat bontja, majd az így felszabaduló nikotint párás levegővel szellőztették ki.

Az első ilyen „nikotinmentes” cigaretták nálunk már az I. világháború után megjelentek, hazai gyártmány viszont csak jóval később, a harmincas évek elején került forgalomba, s Nikotex néven vált hamarosan népszerűvé. Gyártására 1930. április 1-jével külön részvénytársaság alakult a fővárosban 200.000 Pengő alaptőkével.

         

Megfelelő reklámhadjárat is készült a termékhez. Neves grafikusokat (Végh Gusztáv, Bortnyik Sándor, Bíró Mihály, Berény Róbert) kértek fel plakáttervezésre, és ezek a reklámok számolócédulákon is megjelentek, melyek miniatűr reklámként szolgáltak. A számolócédulákat a vendéglátóipar és a kereskedelem a negyvenes évek végéig általánosan használta, és mondani sem kell, hogy majdnem minden iskolás gyerek gyűjtötte. A legkevésbé sem zavarta a dohánygyárakat, hogy ez a gyűjtőkör a fiatal korosztályból kerül ki, hiszen jól tudták: a fogyasztók leendő nemzedékéről van szó. A Nikotex, mint egészségkímélő, sőt védő(!) termék egészen az 50-es végéig népszerű maradt, és ezt főleg annak köszönhette, hogy ára alig volt magasabb a hagyományos dohányárunál.

Azóta hatalmas az etéren elért fejlődés, hiszen ma már felső korlátja van a cigaretták kátrány –és nikotintartalmának. Az ötvenes években forgalomban lévő cigaretták még 40 mg kátrányt és 3 mg nikotint tartalmaztak. Ezek az értékek a 80-as évekre 20-24, illetve 1,3-1,5 mg-ra csökkentek. Manapság minden fontosabb márkának van 1 mg kátrányt és 0,1 mg nikotint tartalmazó variánsa. Korábban nemzetközi jelölés volt a light, extra és ultra light kifejezés, de nehogy azt hihesse bárki is, hogy ezek egészségesek, ezeket megszűntették. Ma már csak ametisztkék és rubinvörös Helikont, halványzöld Sopianae-t, Essential Aqua Multifiltert lehet kérni, aztán ember legyen az a trafikos, aki tudja, mit kér a vevő (bár a vevő sem tudja ezeket a költői neveket), de ebben a külföldöt majmoló országunkban már a márkanevek is problémásak: nem egyszer hallottam, amint Vájszrojszot, vagy Vicc-rojt esetleg Stuviszant kértek, de a múltkor egy néni - volt vagy 80 éves - egyszerűen csak elővette a zsebéből: "egy ilyet kérek". És nincs félreértés.

1932-ben, amikor a Váci út 48. alatt felépült Modiano S. D. szivarkapapírgyárának épülete, még Budapesten készült az országban elszívott cigaretták és dohányneműk több mint negyven százaléka. Idővel aztán változott a helyzet. A negyvenes években a Modianót például már nem is Modianónak hívták, hanem Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyárnak; majd a háború után sorban bezárták a budapesti dohánygyárakat, végül pedig úgyis tarolt a nagy konkurens, a filteres cigaretta. A Modiano-gyár épülete ma - hiába, változnak az idők - banknak ad otthont.

A második világháborút megelőző években egyébként három dohánygyár működött a fővárosban. Az erzsébetvárosi - kezdetben Fuchs-féle - volt a legrégebbi közülük. A Síp utca 23. alatti üzemben már a múlt század közepétől három-négyszáz embert foglalkoztattak, és évente 25-30 millió darab szivart, száz mázsa burnótot és százötven mázsa pipadohányt állítottak elő. (A termékváltás ideje csak 1865-ben jött el: akkortól gyártottak cigarettát Magyarországon.)

A főváros huszadik századi dohányiparát meghatározó többi gyár csak jóval az erzsébetvárosi után alakult meg. Az óbudai 1892-ben nyitotta meg kapuit a Polgár utcában, a lágymányosi 1910-ben kezdett termelni a Budafoki út 59. alatt. Később ez a gyártelep adott otthont a Nikotex Rt.-nek is. A kőbányai pedig 1921-től működött a Kőbányai út 22/B-ben.

    

A korabeli telefonkönyvek azonban jól mutatják, hogy a dohánygyártás temérdek embernek nyújtott megélhetést. Az 1943-as távbeszélőnévsor például három dohánynagyárudát, tizennégy dohányelosztót és négy és fél oldalon legalább ezer dohánykisárudát sorol fel. Csak ízelítőül: trafikjoggal rendelkezett például özvegy Akontz Ernőné, Orkonyi Lajos ny. őrnagy és báró Szentkereszty Pálné szül. Nyegre Rózsi is. Apropó trafikjog: a válság legszigorúbb évében, 1933. február 7-i számában az Iparos és Kereskedő Napló a Pesti Napló ingyenes melléklete részletesen beszámolt arról a csatáról, amely a drogisták és a trafikosok között dúlt. Az utóbbiak nem átallottak ugyanis a dohányáru és a bélyeg mellett borotvapengével és pipereszappannal is kereskedni!

Nem sokáig tartott azonban az a virágkor, amikor még saját közlönyt is megjelentettek a dohányárusok. (Kiadó: Dohányárusok Országos Szövetsége.) 1954-ben már a korábbinál lényegesen kevesebb trafik működött a Délpesti és az Északpesti Dohánybolt Vállalat égisze alatt.

Akkorra egyébként már csak a lágymányosi maradt a budapesti dohánygyárak közül. Az erzsébetvárosi történetének végére az 1944-es év tett pontot, ma modern irodaház emelkedik a helyén. Az óbudait és a kőbányait a negyvenes és ötvenes évek fordulóján szüntették meg, az utóbbi épületében hamarosan a Magyarországra érkező görög menekültek leltek lakhelyet. Lágymányos még tartotta magát egy darabig: 1962. február 21-én egyenesen arról adott hírt a Népszabadság, hogy a gyárban megkezdődött az első magyar filteres cigaretta, a Fecske gyártása. (Igaz, ez már a második kísérlet volt. Az elsőről így írt a lap: "Az egyszer már forgalomba hozott Luna annak idején alaposan felkavarta a kedélyeket. A Luna gyártását akkor le is állították, és utasították a dohánygyárakat a kísérletek további folytatására: a filtert ugyanis hazai nyersanyagokból kellett előállítani. A kutatómunka végül is sikerrel járt. A vizsgálatok szerint a viszkózából készült magyar filter szűrőképessége eléri a külföldön gyártottakét.) A jelek szerint azonban e siker sem menthette meg a fővárosi dohánygyártást. 1965. szeptember 12-én nyúlfarknyi hírben adta közre az újság, hogy a szalagról lekerülők immár "Az utolsó Fecskék Lágymányoson”, hiszen a következő héten végleg befejeződik a cigarettagyártás a fővárosban.