Külföldi különlegességek I.

Bár a Magyar Királyi Dohányjövedék azon kevés intézmények közé tartozott, mely odafigyelt fogyasztóinak igényeire, elvárásaira, és igyekezett ezeket maximálisan kielégíteni, a hazai piacon folyamatosan jelen voltak külföldi termékek is. Ennek több oka is volt: igény is mutatkozott rájuk, de kezdetben elkerülhetetlen volt ilyenekkel bővíteni a hazai kínálatot.

 

Hogy miért, ahhoz vissza kell menni a monopólium bevezetése előtti időkbe. 1851 előtt bárki szabadon, bejelentési és engedély-kérési kötelezettség nélkül termeszthetett dohányt, készíthetett belőle különféle termékeket, melyekkel kereskedhetett. Ekkor leginkább csak a por alakú burnót (tubák) és a pipadohány volt ismeretes. Ezek előállításához nem kellett különösebb szakértelem, a szárított dohányt az emberek maguk őrölték meg, vágták össze, vagy egy nagyobb mennyiséget egyszerre vágattak fel házról házra járó dohányvágókkal. A bonyodalom akkor kezdődött, amikor megjelent a szivar Európában. Készítésének összetett módja miatt ehhez, ha nem is szakértelem, de gyakorlat mindenképpen kellett. Természetesen az újfajta termék hamar elterjedt a kontinensen, eleinte sokan idegenkedtek tőle, de sokan meg is kedvelték. Az igényeket ekkor csak külföldi kész-áru behozatalával lehetett fedezni.

 

 

Az 1820-as évektől már rengeteg kisméretű magán-szivargyár működött Magyarországon, főként Pesten, de a folyamatosan növekvő kereslet miatt a gyárosok saját portékáik eladása mellett szivar-behozatallal is foglalkoztak. Mire a monopóliumot bevezették, már magas szintű gyakorlattal rendelkező munkások álltak rendelkezésre. A kincstár állami dohánygyárak létrehozásába kezdett, így precízen szervezett, központi irányítású iparág fejlődött így ki rövid időn belül. A hazai előállítású szivarok is külföldi termelésű dohányleveleket igényeltek, de ezek mellett állandóan kaphatóak voltak eredeti kubai gyártmányok is.

 

 

1865-ben a Pest-Ferencvárosi Dohánygyár kezdte meg a cigaretta gyári előállítását, ami akkor még újdonságnak számított. 1867-ig a magyar jövedék közös irányítás alatt állt az osztrákkal, a gyártmányok elnevezései is sok esetben közösek voltak és azok is maradtak még egy ideig.

 

1871-ig kizárólag általános termékek készültek hazánkban, majd onnantól már itthon is gyártottak különlegesebb fajtákat.

 

1877-től kísérleti jelleggel bevezetésre kerültek osztrák különlegességi cigaretták: Ingies, Okzilar, Mursal, Gelepli, Bektemis és Kirecziller, ezeket követte a Fitschirli és a Tschakirli.

 

1882-ben hatféle eredeti Bock-szivar, 1884-től a máig az egyik leghíresebb Romeo y Julieta is forgalomba került Magyarországon. 1886-ban ezeket követte 6 különböző kubai gyár összesen 33 féle szivarja, melyek közül a legdrágább 49, a legolcsóbb 16 forint volt száz darabonként.

 

1889-től azok sem szenvedtek hiányt külföldi specialitásban, akik maguk töltötték-sodorták cigarettájukat: valódi franczia Le Gloria, Le Houblon és Bourbon hüvelyt, valamint Le Vrai Goudron papírt is használhattak.

 

 

1892-től újabb 24 fajta szivar érkezett az országba: a Henry Clay, H. Upmann és Morales gyárakból, majd 1894-ben 9 féle török cigaretta, a The Turkisch Regie konstantinápolyi üzeméből.

 

Gyarmatáru-kereskedők és ügynökök járták a világot széltében-hosszában és terjesztették az egyes országok gyártmányait.

 

A századforduló közeledtével lettek egyre népszerűbbek az egyiptomi cigaretták, annak ellenére, hogy a helyi dohány mindig is rossz minőségű volt, így termesztését 1890-ben betiltották. Az intézkedés célja egyben az is volt, hogy az időközben létrejött Oszmán Állami Dohánymonopólium bevételét növeljék azzal, hogy rákényszerítik Egyiptomot a dohány-importra, főként Törökországból. A görög származású Nestor Gianaclis alapozta meg a modern egyiptomi dohányipart, amikor 1865-ben gyárat alapított Kairóban. Az 1882-től ott állomásozó brit katonák hamar megkedvelték az általa gyártott cigarettákat, ez indította be az Egyesült Királyságba való exportot. Neves gyártmányai: a Harem, King, Lotus, Phénix, Queen és Sultana hamarosan szerte Európában kaphatóak lettek.

Szintén világhírű lett Simon Arzt, török dohányültetvényes, aki cigarettáit másokhoz hasonlóan szintén Egyiptomban gyártatta a kedvezőbb adózási feltételek miatt. Cége 1869-ben Port-Said-ben, 1907-ben Kairóban, ’13-ban Alexandriában nyitott gyárat. 1910-ben, 96 éves korában bekövetkezett halála után is sikeresek maradtak termékei: Dames, Extrafine, First King, Maxim, stb., ezeket továbbra is sok országban árusították.

 

 

Az A. Chelmis 1870-ben, az A. G. Cousis ’72-ben, a Kyriazi Frères ’73-ban, M. Melachrino ’79-ben, Gabriel Mantzaris 1880-ban alapított gyárat Kairóban.

 

Ed Laurens eleinte csak dohánykereskedéssel foglalkozott Brüsszelben, majd 1887-től már maga gyártatott dohánytermékeket Alexandriában. 1888-ban az egyiptomi királytól engedélyt kapott, a Le Khédive (alkirály) márkanév és a királyi portré használatára. Legismertebb, hazánkban is kapható márkái voltak a Darling, Figaro, Prince de Monaco és a Tanagra. A jól menő üzlet lehetővé tette, hogy üzletet nyisson 1890-ben Münchenben, 1908-ban Londonban, ’13-ban Genfben, ’20-ban Wiesbadenben, majd Hollandiában is.

 

 

A Magyarországon legismertebb, szinte fogalomként kezelt egyiptomi cigarettákat az 1886-ban alapított Dimitrino & Company cég készítette.

 

Rövidesen a világ minden táján megismerték és megkedvelték az egyiptomi dohányárukat, még Amerikában is. Hogy mennyire? Az 1913-ban bevezetett Camel márka nem véletlenül használ a csomagolásán egyiptomi motívumokat (teve, piramis, pálma). Nevezzük kegyesen utánzatnak, ugyanis ezekkel a jelképekkel próbálták egyiptomiként beállítani és kelendőbbé tenni az új amerikai cigarettát.

 

 

Az I. világháború idejére teljesen eltolódott az európai ízlés a török dohányok felé. Sok legenda keringett arról, mitől olyan páratlanul ízletesek az egyiptomi cigaretták. Egyesek szerint a dohányt feldolgozás előtt a Nílus vizében, mások szerint ópium-tinktúrában áztatták. Ez utóbbi feltevést azonban a Magyar Dohányújság 1914. május 20-i számában megjelent cikk kizárja, ugyanis bonyolult kémiai eljárásokkal több, hazánkban is forgalmazott egyiptomi cigarettamárkát is megvizsgáltak, de nem sikerült azok dohányából morfint kimutatni. Így a legvalószínűbb, hogy a különös zamatot csupán az egyiptomi napsütés és levegő adta. Mindegy is, mert a kereslet folyton nőtt, a kairói gyárosok 1897-ben összesen 160 millió, 1901-ben már közel 350 millió cigarettát készítettek. Ez nem tűnik soknak, azonban ezeket még teljes mértékben kézi munkával állították elő!

 

 

1896, a Millennium éve hozta meg hazánkban az egyiptomi gyártmányok diadalát. Az addigra már világhírűvé vált gyárak termékeinek árusítására szerzett jogot a magyar Jövedék, és forgalomba hozták Nestor Gianaclis gyárából az Extrafine, King, Sultana, Surfine; Kyriazi Frères-től az Elit, Imperatore és Jockey Club, a Dimitrino & Company gyártól a Luxor, Pour les Princes és Shepheard’s Hotel cigarettákat, melyek mind Kairóban készültek.

 

 

Luxus minőségükhöz nem csak belső értékük, de külső megjelenésük is nagyban hozzájárult: a 100 vagy 25 darabot tartalmazó bádogszelencéket művészi grafikák díszítették. A dobozok fedelének belső oldalán legtöbbször a gyár termékeivel elnyert nemzetközi díjakat sorolták fel, vagy azon országok címereit, melyekben gyártmányaikat forgalmazzák. A dobozok alsó oldalán általában a gyár épületének képe volt látható. Maguk a cigarettaszálak is dúsan díszítettek voltak, sok esetben selyemmel, parafa-szalaggal, nem ritkán 22 karátos aranyfüsttel bevont szopókával készültek. Méretük is nagyobb (hosszabb és vastagabb) volt a nálunk ismert cigarettákénál. Mindezen tulajdonságaik természetesen árukban is megmutatkoztak: a fent említettek közül a legolcsóbb 3,50, a legdrágább 8 forintba került 100 darabonként, míg ugyanilyen kiszerelésben a legolcsóbb magyar gyártmányú Sport és Drama 1 forintért volt kapható.

 

 

1898-ban, felvéve a versenyt a konkurenciával, remek üzleti lépésként a magyar Jövedék is belekezdett úgynevezett egyiptomi módszer szerint készített szivarkák gyártásába. Június 1-től 100 és 25 darabos dobozokban forgalomba hozták a Sphinx (4,50 frt./100 db), Khedive (3 frt.) és Dames (2,50 frt.) cigarettákat.

 

Ezzel kettős céljuk volt. Egyrészt a kisebb pénzűek nem engedhették meg maguknak a drága külföldi szívni valókat, de ezekkel a „magyar-egyiptomi” termékekkel ők is egy kis fényűzéshez juthattak. Másrészt ezek a hagyományos magyar márkáknál jóval drágábbak, viszont a külföldieknél jelentősen olcsóbbak voltak, így a tehetősek közül a spórolósak a magyar terméket választva olcsóbban juthattak különlegességi áruhoz. A Jövedék ezzel a lépéssel extra-profitra tett szert, valamint megakadályozta, hogy az idegen áruk túl nagy teret hódítsanak a hazaiakkal szemben. Bölcsen azonban továbbra is forgalomban tartották ez eredeti egyiptomiakat is, hiszen a tiltással csak a feketekereskedelmet segítették volna elő, így viszont csupán alternatívát kínáltak a fogyasztóknak.

 

 

Külföldi árut csak a különlegességi trafikokban lehetett kapni. Ilyen árudája volt például Budapesten Magyari Alajosnak, a Váczi utca 11. szám alatt. 1908-ban kiadott, kis füzet formájú árjegyzéke szerint 104 féle eredeti külföldi szivart, 27 cigarettát, 11 cigarettahüvelyt és 3 féle angol pipadohányt árult a hazai termékek mellett. Ilyen engedélyért külön kellett folyamodni, 1913-ban újabb hat budapesti árus nyert jogot külföldi áru eladására, három év időtartamra, természetesen szigorú szabályok szerint.

 

 

1916 februárjában a Debreczen-Nagyváradi Értesítő szomorúan számol be arról, hogy a háború miatt nem lesz többé egyiptomi cigaretta. No, nem azért, mert megoldhatatlan a gyártás vagy a szállítás. Nem! Hazafias okokból! Mert Egyiptomban angol kormányzás van, az áru is Anglián vagy Franciaországon keresztül jut hozzánk és az ellenséggel mégsem kooperálhatunk... Már ki is ment az utasítás a vámhivatalokhoz, hogy minden ilyen küldeményt kobozzanak el, és ezeket a termékeket még a klubokban és kaszinókban sem lehet megtűrni! A magasztos eszmék mellett a szállítási nehézségek is ellehetetlenítették a további kereskedelmet, ezért a külföldi különlegességi gyártmányok árjegyzékét a Pénzügyminiszter 1916. május 31-én hatályon kívül helyezte és az eredeti külföldi gyártmányok árusítását beszüntette.

 

A háború után apránként jelentek meg először amerikai dohányok 1921-ben, majd olasz cigaretták 1922-ben. A Jövedéknek tudomása volt arról, hogy folyamatosan csempésztek be az országba egyiptomi gyártmányokat is, amik viszont szinte egytől egyig hamisítványok voltak. Ezt megelőzendő, maga a Dohányjövedék vásárolt külföldi árut, melyeket állami zárszalaggal láttak el. Kállay Tamás, korábbi parlamenti képviselő lemondott mandátumáról, és engedélyt kapott egy különlegességi trafik nyitására, amivel valószínűleg igen jó üzletet csinált... 1926. december 15-től az ő boltjában lett kapható 11 féle Havanna-szivar, 5 féle török, 12 féle egyiptomi, 10 féle angol, 1 féle belga cigaretta és 4 féle angol pipadohány, összesen 44 féle eredeti külföldi dohánytermék.

 

Nem is gondolnánk, hogy már 1928-ban kaphatóak voltak Budapesten a legnagyobb külföldi világmárkák, melyek ma is közismertek: Camel, Chesterfield, Dunhill, Marlboro. Ezek mellett hatalmas választék volt mind hazai, mind külföldi termékekből. 1928 októberétől egy megállapodás értelmében négy magyar márkát kezdtek árulni Olaszországban, és cserébe nálunk is forgalomba hozták az olasz Eva, Eja és Orientali cigarettákat. 1930-ban közel 450 féle dohányáru közül válogathattak a magyar dohányosok! Választék bőven akadt, de még így sem lehettek maradéktalanul elégedettek a fogyasztók.

 

 

1930. augusztus 10-i számában a Budapesti Hírlap közölt egy hosszú cikket a rosszabbodó egyiptomi cigarettákról. Benkó Ferenc helyettes államtitkár, a Jövedék vezetője a romló minőség okát az egyiptomi gyárak által leginkább használt macedón dohányban látta, ez ugyanis különös szakértelmet kívánt. Sok gyár 5-10 évi pihentetés után használta csak fel a nyersanyagot, és ennek kezeléséhez főként a macedón munkások értettek. Azonban a politikai helyzet változása miatt őket elüldözték, s hozzáértők nélkül maradtak a gyárak. Emellett sok üzem a csomagolás anyagain is spórolni próbált és ez nagyban befolyásolta az áru minőségét.

 

A cégek folyamatosan igyekeztek új piacokat meghódítani, erre a legjobb alkalmak a különféle nemzetközi vásárok és kiállítások voltak. Rendszeresen bemutatták a leghíresebb vagy legújabb márkáikat, és igyekeztek partnert találni a külföldi forgalmazásukhoz. Az 1931-es Budapesti Nemzetközi Árumintavásáron Törökország képviseltette magát egy kis cigaretta-válogatással: 4 szálat csomagoltak egy kis celofánba, kóstoló gyanánt. Az ilyentípusú reklámok mellett hivatalos útja is volt az exportnak.

 

 

1934. május 8-tól francia-magyar árucsere egyezmény keretében forgalomba hozták a 40 grammos Maryland Extra cigarettadohányt, valamint a Week-End és Balto cigarettákat 20 és 50 darabos csomagban. Július 1-től ugyanilyen egyezménynek köszönhetően az olasz Principe di Piemonte cigaretta is a boltokba került.

 

A magyar Jövedék márkáinak nagy része évtizedek óta idegen, leginkább egyiptomi eredetű vagy témájú elnevezést kapott, így utalva arra, hogy minőségük egyforma a drága külföldi társaikéval. A harmincas évek végétől viszont a történelmünk alakulásával párhuzamosan előtérbe kerültek a magyarságot és nemzeti öntudatot erősítő hazai gyártmányok (Daru, Levente, Szent István, Turul, Vitéz). Sok alkalmi márka is megjelent nálunk, melyek az ország életében fontos események előtt tisztelegtek, leginkább a visszacsatolt területekkel kapcsolatban (Erdély, Felvidék, Hargita, Kassa).

 

Az 1931. évi bankzárlat és devizakorlátozások idején az import minimálisra csökkent, majd a világháború kitörése után teljesen meg is szűnt. A külföldi dohányáruk utolsó árjegyzéke 1940. május 9-én lépett hatályba. Hamarosan a dohányáru általános hiánycikk lett, a gyárak elsősorban a katonaság igényeit igyekeztek kielégíteni az egyre kevesebb és egyre rosszabb nyersanyagokból. Ilyen körülmények között csökkent a lehetőség és az igény is a fényűző dohányzásra, a drága termékekre, melyek beszerzése szinte lehetetlenné vált.

 

 

A háború természetesen az élet minden területén hatalmas változásokat hozott, de még az évtizedek óta „elkényeztetett” dohányosok legkedvesebb örömét sem hagyta érintetlenül. A nagy választékhoz, külföldi különlegességekhez szokott fogyasztók egy pillanat alatt elveszítették zamatos, aranyos egyiptomi cigarettáikat, kubai szivarjaikat, illatos angol pipadohányaikat. Valószínűleg még ekkor sem gondoltak arra az elképesztő minőségromlásra és kínálat-csökkenésre, ami 1945 után következett és nagyjából húsz évig tartott.

 

A mesés kelet összes ópiumos, csillogó-izgató varázsa füstként szertefoszlott, a Luxort, Lotust, Ramsest, Sphinxet, Haremet, Anubist és Horust a magyar fogyasztók szeme elől végleg elnyelte a sivatag és a Nílus. Innentől a keserű szájízt már nem a cigaretta, hanem annak hiánya és pocséksága okozta…