Keserédes pipafüst

Amekkora örömöt jelent egy gyakorlott és megrögzött pipásnak a füsteregetés, épp annyira kedvetleníthet el egy lelkes kezdőt. A külső szemlélő számára látszólagosan egyszerű pöfékelés megannyi bonyodalmat rejt, és számtalan apróságon múlik: sikerrel jár–e a rágyújtás és élményt, vagy pedig bosszúságot és csalódást fog–e okozni.

A cigaretta parazsa is kialudhat, ha nem juttatjuk folyamatosan friss oxigénhez, vagy ha vastagabb, szinte fás szárdarabot rejt a dohányvágat, de ezektől eltekintve szívása különösebb szakértelmet nem kíván. Teljesen más a helyzet egy pipa esetében. Sokan a különleges látvány és az illatos füst miatt próbálkoznak meg a pipaszívással, de ez a kísérlet kellő türelem és kitartás hiányában könnyen kudarcba fulladhat. Eleve rossz döntés bemenni egy üzletbe, és találomra, szín, alak, egyszóval külső szimpátia alapján dönteni egyik vagy másik pipa mellett. Szerencsére vannak kifejezetten pipás szaküzletek, ahol segítenek a kezdőknek kiválasztani a számukra legmegfelelőbb fajtát. Már a vásárlás során is akadnak olyan támpontok, amik megerősíthetnek abban, hogy jól döntünk–e vagy sem, de azért mindenképpen javasolt a konkrét cselekedetek előtt egy kis szakirodalmat olvasni, vagy internetes fórumokon tapasztaltabbakkal szóba elegyedni, tanácsot kérni.

1962 - Fortepan, 67.489

Fontos minőségi fokmérője egy jó pipának, hogy használaton kívül a szára könnyed, csavaró mozdulattal elválasztható a pipatesttől. A legkisebb erőltetés is a részek sérülését okozhatja, azonban az ide-oda lötyögő, laza szár ugyanolyan rossz, mint a túl szorosan illeszkedő. Pipát meleg állapotban szétszedni főbenjáró bűnnek számít! A csutora végének kialakítása is fontos szempont, hiszen a dohányos ezt veszi a szájába, és a túl vastag vég ugyanúgy kényelmetlen lehet, mint a túl vékony.

Ha sikerült egy jó kialakítású pipát vásárolni, akkor kezdődik a kálvária és jön az első buktató. Ugyanis az újonnan vásárolt pipát először is be kell járatni, és ez könnyen lehet az a pont, amikor a kezdő pipásnak el is megy a kedve az egésztől. Nem csupán a rágyújtás nehézkes, kezdetben a dohány folyton kialszik, újra kell gyújtani. A gyakorlatlan szívási technikától – ha túl hevesen pöfékelünk, azon igyekezve, hogy a parázs ki ne aludjék – a pipa feje túlzottan átmelegszik, a füst forró, maró, keserű érzést okoz a nyelvnek, ráadásul a pipafej falát is tönkreteheti.

1905 - Fortepan, 2868

A bejáratás célja, hogy a pipafej teljes belső felületén egy egyenletesen vékony, kb. 1,5 mm-es, részben a szénné égett dohányból, részben a tűztér belső felületének elszenesedő anyagából keletkezett réteg alakuljon ki. Ez a kéreg szükséges ahhoz, hogy a pipa a későbbiekben megfelelően működjön és tiszta, jó ízt adjon. Továbbá mintegy szigetelő rétegként védi is az alatta lévő fát a további elszenesedéstől, átégéstől, valamint hatékonyan elnyeli a dohány égése során keletkező nedvességeket. Kialakulását nem csak, hogy nem lehet, de nem is szabad siettetni, mint ahogy maga a pipázás általánosságban sem egy kapkodós foglalkozás. A szívás módjától és a dohány mennyiségétől függően a pipázás 30 perctől 3 óráig terjedhet, de átlagosan 45-60 percesnek mondható.

Jól szellőztetett, száraz és pihent pipát illik csak használni, olyat, ami még nem hűlt ki, nem szabad újratömni. Rágyújtás előtt a pipaszárba fújva ellenőrizni kell, hogy a füstjáratot nem tömíti el semmi, és így a levegő szabadon áramolhat benne. Új pipa bejáratásakor ajánlott csak harmadáig, feléig tömni, majd fokozatosan emelni a dohány mennyiségét. Tömés előtt hasznos a dohányt áttapogatni, hogy vastag szárdarabok, levélerek véletlenül se legyenek benne, valamint így az egybetapadt dohánygombolyagok is fellazíthatóak. Sem a túl lazán, sem a túl szorosan tömött pipa nem jó, erőlködés nélküli, átlagos szippantásra is jól kell szelelnie. Célszerű egy pipából mindig csak ugyanazt a dohányt szívni, vagy legalábbis hasonló jellegűeket, mert az idők során a pipa átveszi a dohány aromáját, vagyis összeérnek. Új dohánymárkára váltva még sokáig érezhető marad az előző íz, ami nem csak zavaró, de akár kifejezetten kellemetlen is lehet. Léteznek különféle pipafilterek, melyek használatának szükségességéről a tapasztalt pipások között is megoszlanak a vélemények. Sokak szerint rontja, vagy legalábbis csökkenti a dohány ízét, hamar megtelik nedvességgel, ami csak gátolja a szívást, stb. Mindenesetre a lehetőség adott, ki-ki tapasztalatai alapján eldöntheti: kíván–e élni vele vagy sem.

1912 - Fortepan, 6854

A rágyújtás eszköze a hosszúszálú gyufa, vagy az olyan, kifejezetten pipás öngyújtó, amely a szúrólángot oldalirányban bocsájtja ki. Régi módszer a fidibusz használata, amely hosszúra összecsavart papír vagy faforgács. A Pallas Lexikon szerint: „a fidibusz összehajtott papírszelet, melynek egyik végén kevés gyújtókeverék van. Salétrommal és ólomcukorral áztatott papírból v. papírlemezből készül, mely a taplóhoz hasonlóan parázzsal ég.” Bármelyik tűzszerszámot is használjuk, rágyújtáskor körkörös mozdulatokkal a dohány teljes felületét izzásba kell hozni. Ilyenkor a felsőbb dohányszálak felkunkorodhatnak, amiket a tömőfával le kell nyomkodni. Ha ez a művelet kioltaná a parazsat, akkor újra kell gyújtani.

1940 - Fortepan, 141.132

Fontos, hogy a megtömött pipában a dohány a teljes felületén, egyenletesen égjen. Ha a pipa fala mégis átforrósodna, kis pihentetés után újra lehet gyújtani. Ha a dohány kialudt, de a pipa még nem forró, akkor nem szükséges pihentetni újragyújtás előtt, csupán a felső hamuréteget kell kiszórni, és a dohányt kissé lenyomkodni. Kezdésnek a legjobb választás egy ízesítetlen dohány, ami inkább szárazabb legyen, mintsem túlságosan nedves.

1940 - Fortepan, 42.880

Az égés során keletkező nedvesség, régies nevén pipamocsok, ha túl sok, könnyedén felismerhető, mert a pipaszárban felgyülemlik és szívás során szörcsögő hangot hallat. Ilyen esetben szükséges a pipatisztító szál alkalmazása, ami egy üvegmosó keféhez hasonlatos eszköz: hosszú drót, köröskörül bolyhos bevonattal. Ezt úgy, hogy sérülést ne okozzon, óvatosan kell a pipaszár nyílásába dugni, és az összegyűlt kondenzátumot felitatni.

1967 - Fortepan, 59.431

Egy tömet elszívása után, a pipát félre kell tenni és hagyni teljesen kihűlni. Ezután ajánlatos csak a pipaszurkáló kis kanalával kikotorni belőle a hamut, de mindvégig ügyelve arra, hogy a tűztérben lévő szénréteget meg ne sértsük. Ilyenkor kell a szárat is lecsavarni, lehetőleg mindig jobbra, de legalábbis mindig ugyanabba az irányba, a filtert - ha volt - kivenni. A legközelebbi zökkenőmentes használat érdekében a pipatisztító szállal alaposan ki kell pucolni minden nedvességet és esetleges lerakódást a füstjáratokból.

1969 - Fortepan, 205.768

A pipákat lehetőleg mindig száraz, szellős helyen kell tárolni, és kellő ideig pihentetni. Erre a célra, főleg, ha már több pipánk is van, célszerű beszerezni egy pipatartó állványt, azaz egy pipatóriumot, ami nem csak a funkció szempontjából hasznos, de emellett igen látványos is tud lenni. A régi időkben egy-egy ilyen aprólékosan és művészien megmunkált kis állvány nem csupán a lakás díszeként szolgált, de a ház urának büszkesége és gondosan ápolt kis magánterülete is volt egyben, mai kifejezéssel amolyan privát szféra. Ezen kaptak helyet a hű társként kezelt pipák, esetleg az ősöktől örökölt, féltve őrzött darabok.

Ma Magyarországon a nagykőrösi Szabó Kőrös Pipagyár Kft. az egyetlen olyan vállalkozás, ahol üzemszerűen, nagy tételben faragnak pipákat. A kézi munkával készülő pipáknál a tradíciók tiszteletben tartása mellett folyamatosan követik az aktuális divatokat és igényeket. Az országban régen is csak Nagykőrösön készültek hagyományos fapipák. A kis üzemet 1930-ban alapította a jelenlegi tulajdonos nagyapja, és a termelés szerencsére az államosítás után sem szűnt meg. Az 1960-as években élte meg a gyár teljesítményének fénykorát, 120.000 darabos éves termeléssel, melynek nagy részét exportra szánták. Nem csak a szocialista blokk országaiban volt keresett a Szabó-pipa, hanem eljutott a márka Kanadába, majd 1962-ben Angliába is. Az üzem irányítását az alapítótól 1972-ben a fia vette át, aki 1987-ig töltötte be ezt a posztot. A Szabó család szinte megszállottsággal foglalkozik ezzel a szép és különös szakmával, és céljuk, hogy tudásukat és tapasztalatukat generációról generációra továbbadják a jövőben is. Ehhez jókora könnyebbséget jelent, hogy a cég a rendszerváltás után, 1993-tól visszakerült a család tulajdonába. Termékeik külföldön is ismertek és sikeresek, a vállalkozás eredményességét talán jól mutatja, hogy 1994 óta ők látják el a nürnbergi székhelyű, német Vauen cég itthoni képviseletét is. 2002-től már egy olasz céggel is partnerségben vannak, és 2005 óta több külföldi nagykereskedő felé exportálják is a nagykőrösi pipákat, aminek köszönhetően tizenöt ország trafikjainak polcain találhatók meg termékeik.

Vérbeli pápások és lelkes kezdők előtt nem maradhat ismeretlenül a budapesti Gallwitz-szaküzlet, ahová már csupán a látványért és hangulatért is mindenképp megéri betérni.

1880-ban Gallwitz Lipót alapította Pest első esztergályos műhelyét a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcában. Ő még lábbal hajtható esztergapadon készítette a pipákat és más művészeti tárgyakat. Fiai alapították meg a Gallwitz Testvérek céget a Párisi utca 9. szám alatt. Fióküzletük a Kígyó utca 4-ben, műhelyük a Városház utcában működött.

A cég tevékenysége már eleinte is sokrétű volt: pipa és díszműáruk készítésén kívül restaurálással, porcelánjavítással, elefántcsont figurák faragásával, legyezőkészítéssel, öngyújtók javításával is foglalkoztak, ráadásul a világ legnevesebb gyártóinak (Dunhill, Savinelli, Peterson) termékeit is forgalmazták. Emellett megismertették Magyarországgal a kínai dominójátékot, a mahdzsongot, aminek még a szabálykönyvét is ők fordították le.

Az üzletben mindenki megtalálta az ízlésének, igényének megfelelő terméket. Megfordultak itt többek között grófok, hercegek, neves színészek, mint Rózsahegyi Kálmán, Ódri Árpád, Páger Antal, Jávor Pál, és egy alkalommal még Horthy Miklós is ellátogatott a kereskedésbe.

A Gallwitz Testvérek üzletét a háború alatt egy kézigránát teljesen kiégette. Újraindult a vállalkozás, de az ismét virágzó kereskedést 1952-ben államosították. Az üzleteket és a műhelyt az Óra és Ékszerkereskedelmi Vállalat vette át, és hosszú éveken át a korábbról meglévő raktárkészletet árusították ki, természetesen mindezt tették a „Gallwitz Testvérek” cégtábla alatt… A politikai enyhülést követően Gallwitz Károlyné kiváltotta az iparengedélyt, és több évvel az államosítás után lakásukon, a Párisi utca 7-ben újra létrehozták az egykori üzlet miniatűr mását. A kis előtérből kialakított helyiségben a törzsvásárlók egymásnak adták a kilincset egészen 2002-ig. A kereskedést, 2003-ban bekövetkezett haláláig Gallwitz György vezette, az ő elkötelezettségének köszönhetően kapta a kis üzlet a "pipázók szentélye" elnevezést. Halálával a Gallwitz Cég 123 éves története lezárult.

A szakmát, és a Gallwitz dinasztiát az egykori alapító, Gallwitz Lipót ükunokája, Zöllner Viktor képviseli napjainkban. Jelenleg kiegészítők és pipák forgalmazásával, javításával, restaurálásával, és használt pipák felvásárlásával foglalkoznak. A különleges hangulatú, Régi posta utca 7-9. alatti új üzlethelyiségbe is igyekeztek átmenteni a korábbi hangulatot: az antik csillár, a bársonyfotelek és a falakat díszítő családi képek mind a régi lakás-üzletből származnak.

Nem csak a gyakorlott pipásoknak, de a kezdőknek is könnyen kedvelt beszerzési forrásává válhat a József körút 38. alatt található egykori „Pipatórium” nevezetű üzlet (ma Nemzeti Dohánybolt), amit 1933-ban alapítottak és kifejezetten a pipások igényeinek kiszolgálására szakosodtak. A széles dohány-választék és a segítőkész eladók mindenkinek megelégedésére szolgálhatnak.

A pipás szokásokat, metódusokat szinte a végtelenségig lehetne sorolni, mert ezek eltérhetnek az egyes pipafajták esetében, és mint minden más területen is, itt is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás. Sok türelemmel meg lehet tanulni a pipázás minden fortélyát, és így a pöfékelés már valóban szenvedéllyé, kikapcsolódási formává válhat. Úgyis a személyes tapasztalás az, ami a legjobban számít, és ha valaki az alapokat már elsajátította, a trafikokban elérhető, viszonylag szélesnek mondható kínálat hosszadalmas kísérletezést tesz lehetővé, hogy az ízlésünknek vagy pillanatnyi hangulatunknak leginkább megfelelő aromát kiválasszuk. Ha pedig a rágyújtás elsőre nem sikerül, attól még nem kell rögtön pipának lenni…

René Maltête - Hentes pipával

CIKK - Formás pipatestek

CIKK - Gomolygó kék pipafüst I. (pipázás a II. világháború előtt)

CIKK - Gomolygó kék pipafüst II. (a háború utáni termékek)