Dohányzás a szocializmusban - Magyar Dohányipar

A háború után épphogy magához tért az ország, hatalmas átalakítások kezdődtek. Eltöröltek mindent, ami korábban „magán” volt vagy „királyi”, és lett helyette állami vállalat, a dolgozó nép átvette az uralmat. Így történt ez a Magyar Királyi Dohányjövedékkel is. 1945-ben először csak a „királyi” szócskától fosztották meg, de 1949-től már az új iparosítási láznak megfelelően átkeresztelték Magyar Dohányiparrá.

A korábbi színvonalhoz képest nem kis minőségi romlás ment végbe a termékekben, és a dohányzásnak is más funkciója lett. Ennek az új mondanivalónak a Munkás márka 1945-ös, és a Terv 1947-es bevezetése adott alapot. Megkezdődött a tervgazdálkodás, ahol a mennyiséget részesítették előnyben a minőséggel szemben, és elindult a munkásosztály „felemelése” finom Munkás-cigarettával…

Aztán, mint legsürgetőbb fejlesztés: a gyárak homlokzatára kikerült a kapitális méretű vöröscsillag. Ócska, durva, barna nátronpapírba burkolt cigaretták kerültek forgalomba, félrenyomtatott grafikákkal. Hol a csomagolás nyílt szét, hol magát a cigaretta papírját engedte el a ragasztás, így egyszerűen kifolyt a dohány a hüvelyből.

A tömegcikkek mellett csak egy-két kulturáltabb márka létezett az ötvenes évek közepéig, de ezeknek meg is kérték az árát: a 2 Ft-os Munkáshoz képest a Tulipán 6, a Tihany 6,40, az Opera 10, a Luxus 12,50, a Budavár pedig 15 (!) forintba került.

Szivart egyre kevesebbet és egyre rosszabbakat készítettek az országban. Egyrészt a kereslete is erősen visszaesett, másrészt valószínűleg a minőségromlás is tovább erősítette ezt a folyamatot.

1953-ban a magyar újságokban egymást érik a dicshimnuszokat zengő cikkek a sztahanovista dohánygyári munkásnőkről, akik nem csak 110–150 százalékra teljesítik a tervet, de fél óra alatt száz szivart is megsodornak! Mindezt úgy, hogy serény munkájuk közben 1400–1800 darab szivarra való nyersanyagot megtakarítanak. Az egri gyárban Kokas Lajosné - kartársait lekörözve - 2600 darab szivarborítékot spórolt meg. Vagyis inkább ki…

A Lágymányosi Dohánygyár bezárása után Eger lett a szivargyártás egyetlen helyszíne. Hagyományos módon készült az Árpád, Dózsa és Táncsics szivar, a hírhedt Csongor viszont a külső dohányborítása alatt papírburkot rejtegetett magában, így aligha volt nevezhető valódi szivarnak. Az 1962-ben bevezetett Cuba (majd új nevén Caro) cigaretta-mérete miatt maximum szivarkának volt tekinthető. Az 1970-ban megjelent Novitas, bár doboza szerint "szivarkülönlegesség" volt, valódi megcsúfolása a szivarnak. Külső burkolata dohánylevél helyett dohányfóliából, porrá zúzott dohányból ragasztóanyagokkal készített papírszerű anyagból készült.  Valamit csak az 1958-ban bevezetett Jáva, és az 1969-től kapható, drasztikusan drága Pilvax márka ért.

A pipások és a házi cigarettacsodrást-töltést kedvelők még a szivarosoknál is rosszabb helyzetben voltak. A ma ismert ezerféle illatosított dohány helyett sokáig gyakorlatilag a Magyar volt az egyetlen pipadohány és a Tiszai a kizárólagos cigarettadohány. Cigarettapapír leginkább csak a Lepke volt, hüvely pedig a Béke és a Verseny. Az is igaz, hogy a gyári cigaretták relatív olcsósága miatt ilyesmikre nem is igen volt szükség. A silány kínálat bővítésére 1967-ben jelent meg a Sztár, 1970-ben a Bankett és 1974-ben a Puszta dohány. Ezek már a nemzetközi trendeknek megfelelően illatosítással készültek. Igazi kivétel volt a Club márka, mely 1937-es bevezetése óta szinte folyamatosan kapható volt, valamilyen csoda folytán még a szocializmusban is.

1965-ös felszámolásáig, a – már csak a mérete miatt is – kiemelt központként kezelt Budapest-Lágymányosi Dohánygyár ontotta a cigaretták milliárdjait, ezután az egri gyár kapta ezt a kitüntetett figyelmet és lett belőle mintaüzem. A három vezető cigarettamárka a Kossuth, Munkás és a Terv volt.

Kezdett iszonyatos méreteket ölteni a fogyasztás is: 1950-ben 6,2 milliárd, 1960-ban 15,7 milliárd, 1968-ban közel 22 milliárd szál cigaretta készült a hazai gyárakban. Mindenkinek mindenhol szabad volt dohányoznia: kórházban, tanáriban, moziban, színházban, hivatalban. Talán a forradalmi események is szerepet játszottak abban, hogy 1957-től kezdtek megjelenni jobbminőségű tömegtermékek is: a Turist 5, és a Daru 4,80 forintért. Utóbbit 1942-ben hozták forgalomba először, és érdekes módon annak ellenére ismét gyártani kezdték, hogy a lenézett és letűnt kor terméke volt. Ráadásul csomagolása teljes mértékben megegyezett az eredetivel. Pontosan ugyanez történt az 1921-ben bevezetett, sokak által hiányolt Symphonia cigarettával is: 1957-ben eredeti formájában ismét megjelent a trafikokban.

Jelentősebb fejlődés csak az 1960-as évek elején következett be. Ekkor kísérletet tettek filteres cigaretta gyártására. Annak ellenére, hogy Magyarországon már 1929-ben is készült vattabetétes szűrővel ellátott cigaretta, majd sikeresek lettek az 1930-tól gyártott, csökkentett nikotintartalmú Nikotex-termékek, az ilyen irányú fejlődés 1945-ben megszakadt. Bár náhány Nikotex-márka (Harmonia, Kossuth, Munkás) továbbra is létezett, ezek már nem feleltek meg a kor elvárásainak.

1961-ig kellett várni, hogy ismét téma legyen a kevésbé káros termékek előállítása. Ekkor jelent meg a gyászos pályafutású Luna márka, ami olyan rosszra sikerült, hogy gyártását még abban az évben leállították.

1962-ben ezt követte a sokak számára emlékezetes, és első hazai filteres márkaként emlegetett Fecske cigaretta.

Dohánykeveréke megegyezett a Terv márkáéval, viszont füstszűrője a nikotin 20-25 százalékát volt képes megkötni. 4,40 forintos csomagonkénti árával a középkategóriába tartozott, így közel három évtizeden keresztül az egyik legnépszerűbb márka volt. Kifejlesztését a lágymányosi gyár főmérnöke, Somogyi Lajos irányította, sőt a címjelzék (csomagolás) grafikáját is ő tervezte. A hatvanas évekre jellemző stílusú grafikán valódi könnyedséget sugárzott a suhanó kis fecskemadár. Ez a márka már meghozta a várt sikert, egyszeriben robbanásszerűen megnövekedett a filteres cigarettát választók száma. Azaz csak nőtt volna, ugyanis a Fecske gyakorlatilag folyamatosan hiánycikk volt, nem csak a bevezetése utáni időkben, de még egy évtizeddel később is. Az ipar képtelen volt lépést tartani a kereslettel, és ahelyett, hogy a jól látható igényeket elégítették volna ki, sorra újabb márkákat vezettek be. Így aztán hol egyiket, hol másikat biztosan nem lehetett kapni.

Kezdetben a lágymányosi gyárban naponta 1,2 millió szál Fecske készül, ami azonban még a budapesti igényeket sem fedezte.

A bevezetése évében gyártott 300 millió szállal szemben 1963-ban már egymilliárdot készítettek belőle, ami szintén kevésnek bizonyult.

1964 újabb fejlődést hozott: megjelent az első 80 mm hosszú magyar cigaretta, a Velence. A körültekintő szakemberek gondoltak a megcélzott női fogyasztói tábor minden gondjára, bajára, így „előrúzsozott” filterrel is gyártották. Ez annyit tett, hogy a szűrő mandzsettapapírja förtelmes ciklámenszínben pompázott, akárcsak a hölgyek ajkai és így a kevéssé esztétikus rúzsfoltok már nem látszottak meg rajta. Aki ilyen kiváltságban óhajtott részesülni, 8 forintért meg is kaphatta ezt a luxust.

1967-ben ünnepelte 100 éves múltját a hazai dohányipar. Ebből az alkalomból újdonságként, először jelent meg magyar cigaretta kemény kartondobozban, sőt mindjárt kétféle is: a 12 forintos MD (Magyar Dohányipar) és a 8 forintos 100 (éves a Magyar Dohányipar) elnevezésűek. Egyik sem az átlagfogyasztó pénztárcájához készült...

1968-ban tovább bővült és színesedett a paletta. Hatalmas újdonságként 5 forintért forgalomba hozták a 25 éven át nagy népszerűségnek örvendő Filtol cigarettát. Ez volt az első magyar füstszűrős, mentolos cigaretta. Neve a FILter és menTOL szavakból ered. Igazi hippi cigi: modern, absztrakt külső, mentolos íz, szakítás a hagyományokkal. Aki jelezni akarta, hogy nem áll be a sorba, és ki akar tűnni a tömegből, ilyet szívott.

1969-ben, a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be a hosszúméretű, ám filter nélküli Pálma cigarettát. Tették mindezt akkor, amikor már egyre fontosabb tényező volt az egtészségvédelem és folyamatosan nőtt a filteres cigaretták kereslete. Nem meglepő módon a Pálma nem lett népszerű, így hamar meg is szűnt.

4,80 forintos áruknak köszönhetően ennél nagyobb, bár csak mérsékelt sikert ért el a szintén hosszú méretű Savaria (1967-1974) és Gitár (1969-1975) márka.

1970-ben egy újabb meghatározó cigaretta, a Románc jelent meg 3,60 forintért. Meglehetősen torokkaparó volt a maga 23/1,2 mg kátrány- és nikotintartalmával. (A mai cigarettáknál ez átlagosan 6/0,5 mg).

1972-ben újabb sikertörténet kezdődött. Megjelent a filteres Symphonia. A rendszerváltásig töretlen népszerűségnek örvendett, főként mivel a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az eltérő fogyasztói igényeket is kielégítették a kék (könnyű), a sárga (nikotinszegény) és a zöld mentolos variánssal.

1973-ban a Symphonia konkurenciájaként vezette be a pécsi gyár a Sopianae márkát, mely mára szinte az egyetlen magyar márkának mondható, de kiváló minőségének köszönhetően több, mint 50 éve az egyik legnépszerűbb cigaretta hazánkban. Az idők során ezt is folyamatosan fejlesztették, és teljes termékcsaládot hoztak létre belőle, különböző erősségű, és természetesen mentolos ízesítésű változatokkal kiegészíteve az alap-fajtát.

Kezdtek átalakulni a fogyasztói szokások: korábban a dohányosok tábora főként Munkás, illetve Kossuth-pártiakra oszlott, később sokan közülük áttértek a filteres Fecskére. Innentől viszont a Symphonia és a Sopianae osztotta meg a bagósokat.

1974-ben szintén a BNV-n mutatkozott be a továbbfejlesztett Hosszú Fecske, de ez már nem hozta meg a várt sikert. Kezdtek elterjedni a dohányzás káros hatásait hirdető tanulmányok, figyelmeztetések. A fogyasztók többsége ugyan nem szokott le a dohányzásról, de már jobban odafigyeltek, hogy kevésbé káros cigarettát válasszanak.

1976 áprilisától ezt az igényt próbálta megcélozni az újonnan bevezetett, 80 mm hosszú, 10 forintos Helikon márka. Nikotincsökkentett Virginia és egyéb nagy levelű magyar dohányfajták keverékéből, 20 mm-es, aktívszenes filterrel készítették. Új tulajdonságait a doboza is hirdette: „füstjében nikotinszegény”, mi több, „gyártmánykülönlegesség”. Az alapvariáns ezt az ígéretet nem nagyon teljesítette, ugyanis 21 mg kátrányt és 0,8 mg nikotint tartalmazott. Ez a 25/1,2 mg-os Kossuthnál ugyan gyengébb volt, viszont a mai cigarettáknál még jóval erősebb. További fejlesztések eredményeként hamarosan bevezették a fehér Helikont, még alacsonyabb, 12 mg-os kátrány, és 0,9 mg-os nikotintartalommal, megjelent a 100 mm-es változat és egy kisebb, de stabil fogyasztói rétegnek is tudtak új lehetőséget kínálni a mentolos variáns kifejlesztésével.

1978-ban tették kötelezővé a figyelmeztető felirat elhelyezését a dobozokon, de ez a mai cicomás rettentésekkel szemben egyszerű tényközlés volt csupán: „A dohányzás káros az egészségre!” Ez a mondat is csak a doboz alján szerepelt, esetleg az oldalán, de semmiképpen sem az elején.

Mindez idő alatt, az ’50-es évek közepe óta folyamatosan bontakozott ki, sőt inkább elharapózott egy külön fejezete ennek a korszaknak: ez pedig a vállalati reklámcigaretták tarka világa volt. Már a második világháború előtt jelentek meg bizonyos nevezetes alkalmakra, vagy cégek számára készített egyedi cigaretták. Ilyen módon lett saját szívnivalója a Magyar Nemzeti Banknak, az Országos Kaszinónak, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárnak, vagy a Nemzeti Színháznak. Ez idáig rendben is volt, hiszen arra méltó, valóban híres és elismert cégek reklámozták magukat saját elnevezésű cigarettákkal.

Az ötvenes évektől viszont minden megváltozott. Tekinthetnénk úgy is, hogy a későbbi kor tovább ápolta a régen megkezdett szép hagyományt, de a valóság az, hogy nem kicsit átestek a ló túlfelére és már boldog-boldogtalan gyártatott saját füstölni valót.

Eleinte még csak országos események kaptak saját cigarettát, így a mezőgazdasági vásárok, ünnepi napok, városok évfordulói. A hatvanas évektől viszont megkezdődött egy 30 éven át tartó irányzat: nevetséges termékeket és szinte "névtelen" cégeket is rklámoztak cigarettával: étolajat, mosószert, italokat, csokoládét, gördülőcsapágyat… A csomagolásokon helyet kapott csirke, krumplis zsák, ventilátor, porszívó, de még szódásszifon is. Éppen csak a Pöcegödörszippantók Betegsegélyező Tanácsa, meg a Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezete nem gyártatott magának füstölni valót. A viccet félretéve ez is a történelmünk része, ezeken a csomagokon keresztül megismerhetjük 40 év grafikai stílusirányzatait, és hazánk iparának és gazdaságának mindenegyes szorgos résztvevőjét.

Összességében eredményes negyven év volt ez, a kezdeti szánalmas próbálkozások után azért valamennyire sikerült eleget tenni a mennyiségi és minőségi követleményeknek is. A nyugati színvonal eléréséhez viszont a gyárak privatizációjára volt szükség.

A II. világháború után megmaradt 10 dohánygyár többsége sorra megszűnt: 1948-ban bezárták a szentgotthárdit, 1949-ben a Kőbányai útit, 1950-ben az óbudait, pápait, szegedit, végül 1965-ben a lágymányosit. 1990-re csak az egri, debreceni, pécsi és sátoraljaújhelyi üzemek maradt, azaz négy, szemben az 1915-ben létezett 22 gyárral. Nyilván a technológia fejlődése és a gépesítés lehetővé tette, hogy sokkal nagyobb mennyiséget rövidebb idő alatt, kevesebb ráfordítással is el tudtak készíteni, így az egykoron tízezreknek munkát adó dohányiparnak többé már nincs szüksége annyi telephelyre és annyi dolgozóra. 

A megmaradt négy gyár privatizációja eleinte minden téren fellendülést hozott, de bő egy évtizeddel később külföldi tulajdonosaik bezárták a 112 éve működő Egri, és a 118 éves Debreceni Dohánygyárat. Az elmúlt évtizedek népszerű magyar márkai soora eltűntek, a termékcsaládok visszafejlődtek és átadták helyüket a globalizáció nagy nemzetközi márkáinak. A Munkás cigaretta megszűnt 2004-ben, a Helikon 2012-ben, a Kossuth 2013-ban. Az 1921 óta létező Symphonia pedig már 2004 óta külföldön készül - ki tudja, még meddig...

A dohánygyártás képei - Élet és Tudomány Kalendárium, 1958


Élet és Tudomány Kalendárium, 1968